Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
316.77
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Késő szarmatakori települést tártak fel Békéscsabán

Késő szarmatakori települést tártak fel régészek Békéscsabán, a mezőberényi út mellett. A szarmaták kései korszakából eddig kevés lelet került elő, a békéscsabai szarmata falu egy részét a városi hulladéklerakó bővítése során tárták fel - tájékoztatta Bácsmegi Gábor régész az MTI-t.

Munkácsy Mihály Múzeum munkatársa elmondta, a 4. és az 5. században bevándorló germán törzsek beolvasztották a szarmatákat, így ebből a korszakból csak kevés lelet maradt fenn.

A szarmata település helye ismert volt, a nyolcvanas években találtak rá, feltárására azonban eddig nem került sor. Ismeretlen volt a kora és a település szerkezete is. Az ásatások a héten fejeződnek be.

A régészeti vezető elmondta, hogy a megelőző feltárásokat januárban végezték a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központjának koordinálásával.

A feltárás a szarmatakori falu észak-nyugati szélét, mintegy 1500 négyzetmétert érint. A leletek szerint a faluban élők mezőgazdasági tevékenységet folytattak, gabonát termeltek és állatokat tartottak. Az ásatások során rábukkantak a település gazdasági központját. Terménytárolónak használt vermeket és gödröket, valamint őrlésnél használt malomkődarabokat, juh-, marha- és kecskecsontokat találtak.

Előkerült egy egészen ép, több mint másfélezer éves kutyakoponya és néhány, földbe ásott lakóház darabjai. A leletek között van több, különleges edényformára utaló cserépdarab, közülük néhány alkalmas a teljes helyreállításra. A leleteket a tervek szerint a Munkácsy Mihály Múzeumban mutatják majd be.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×