Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.81
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Megnyitották a császárkori Romulus-mauzóleumot a római via Appián

Húsz év után keddtől ismét látogatható a Romolus-mauzóleum néven ismert császárkori síremlék a római Via Appián.

A Via Appia régészeti emlékei között sétálók figyelmét a helyreállítás éveiben sem kerülte el a gazzal benőtt ókori műemlék.

A Maxentius császár fiának, Romulusnak állított kör alakú síremlék kisebb méretben a mai olasz főváros központjában levő Hadrianus-mauzóleum talapzatát idézi, vagyis az Angyalvárra emlékeztet.

Romulus sírja azon a területen áll, ahol a 306-312 között uralkodó Maxentius a Via Appián villát és ennek közelében lóversenypályát is építetett magának. A sír családi kriptaként szolgált a császár rokonai számára.

A sírkamra falait az ókorban nem fedték freskók. Az épületet azonban később, egészen a 19. századig fogadóként használták, mivel a Rómában kivezető egyik országút szélén állt. A fogadó falaira pedig harci jeleneteket festettek.

Az ókori Róma egyik gyöngyszemének nevezte a Romulus-mauzóleumot Ignazio Marino római főpolgármester a műemlék megnyitóján. Marino hozzátette, hogy a síremlék restaurálása újabb előrelépés annak érdekében, hogy az ókori Róma kincsei ne vesszenek el. A tavaly megválasztott főpolgármester hangsúlyozta, hogy ötéves mandátuma alatt hatalmas szabadtéri régészeti parkká akarja átalakíttatni Róma ókori területét a belvárosban levő Capitolium-dombtól és a Forum Romanumtól egészen a város peremén húzódó via Appiáig.

Ezt Róma önerőből nem tudja megvalósítani, finanszírozókra van szüksége, emelte ki Marino hangsúlyozva, hogy a Romulus-mauzóleum 2008-tól tartó restaurálása 837 ezer euróba (több mint 250 millió forintba) került.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×