Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
316.18
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Görbe tükör az Akváriumban

A határnyitás és a rendszerváltás időszakát mutatja be negyven korabeli karikatúrán keresztül az Akvárium Klubban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által rendezett, Görbe tükör 1989 című kiállítás.

A mai generáció számára a szabadság már teljesen természetes, magától értetődő dolog, a bemutatott karikatúrák mégis felkeltik a fiatalokban az érdeklődést, azt az igényt, hogy az ábrázolt történelmi korszakkal és személyekkel megismerkedjenek - mondta el a tárlat megnyitóján a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Balatoni Monika köszönetet mondott azoknak a művészeknek, akik annak idején 1989-et a fiatalok számára egy egészen máshogy értelmezhető valóságként rögzítették, mint amit a történelemkönyvek kínálnak. Az akkori karikaturisták a szatíra, a görbe tükör eszközeivel ábrázolták a korabeli valóságot, ami igen erős kritika volt - emlékeztetett.

A negyven rajzot felvonultató kiállítás a Ludas Matyi alkotóinak munkáiból, az Új Szabad Száj szatirikus hetilapból és a Witty World International Cartoon Magazin a Kommunizmus bukása című különszámának anyagából idézi meg a korabeli politikai karikatúra esszenciáját.

A tárlat az Akvárium Klubban egy hónapig látható, majd az összes jelentős magyar egyetem aulájába és néhány német egyetemre is eljut - közölte Balatoni Monika.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×