Infostart.hu
eur:
361.68
usd:
315.5
bux:
152404.44
2026. szeptember 22. kedd Móric

Tarolt a nagymester a filmfesztiválon

A hongkongi filmfesztivál tizenkét díját zsebelte be Vong Kar-vaj filmrendező A nagymester című filmje vasárnap este.

A Bruce Lee mesterének, Ip Mannak az életét bemutató alkotás a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb színésznő, a legjobb forgatókönyv és operatőr díját is elhozta Ázsia egyik legnagyobb filmfesztiválján. A legjobb színésznőnek választott Csang Csi-jinek ez a kilencedik díja filmbéli alakításának elismeréseként.

A fesztiválon harmadik alkalommal a legjobb rendező díját elnyerő Vong az átadón úgy fogalmazott: a hongkongi filmipar olyan, mint a kungfu, bízni lehet benne. A 2013-ban bemutatott film Vong Kar-vaj eddigi legnagyobb bevételt hozó munkája: Hongkongban több mint 21,1 millió hongkongi dollárt (591 millió forint), Kínában 312 millió jüant (11 milliárd forint) hozott, de azt a világ több országában - többek közt az Egyesült Államokban - is bemutatták.

A nagymester mellett a szintén harcművészetet központba állító A verhetetlen című film nyerte el a zsűri tetszését, amely a legjobb színész díjával annak főszereplőjét, Nick Cseungot díjazta.

Életművéért a Jet Li első filmjét is rendező Cseung Jam-jimet tüntették ki. Õ az első rendező, aki hongkongi-kínai koprodukciót tudhat magáénak.

A díjátadón Jackie Chan házigazdaként vett részt, s a világhírű színész arról panaszkodott: munkásságának öt évtizede alatt egyszer sem kapott elismerést a hongkongi filmfesztiválon.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter indoklást adott a legfőbb ügyésszel kapcsolatban, és beszélt az államfő szerepéről is – videó

Az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat – mondta a miniszterelnök. Szerdán kormányülés, majd a kormányfő elindul a Vatikánba, ahol fogadja XIV. Leó pápa.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Megjött a döntés az MNB-ből - Mutatjuk, hogy reagál a forint

Megjött a döntés az MNB-ből - Mutatjuk, hogy reagál a forint

A forint délelőtt némileg erősödni tudott a vezető nemzetközi tartalékvalutákkal szemben, amiben a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásáról szóló hírek és az olajárak csökkenése játszhatott szerepet. A magyar fizetőeszköz árfolyama szempontjából ugyanakkor a nap legfontosabb eseménye az MNB szeptemberi kamatdöntése, amelyen a Monetáris Tanács az irányadó kamat szinten tartása mellett döntött. A puszta döntésnél viszont most fontosabb lehet Varga Mihály jegybankelnök sajtótájékoztatója, az inflációs cél esetleges módosítása, illetve a friss makrogazdasági előrejelzések megjelenése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×