Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.8
bux:
152460.58
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ma újra Versmaraton lesz a Thália Színházban

Ma, a költészet napján tartják a Versmaratont: a Thália Színház Mikroszínpadán Az év versei 2014 című antológia mintegy 70 szerzője olvassa fel költeményét 11 és 23 óra között.

A diákok is bekapcsolódhatnak az idei Versmaratonba, a programot ugyanis a tanórákhoz igazították, ezért 45 perces blokkokban beszélgetnek a Kossuth Rádióból ismert műsorvezetők a költőkkel.

A műsorba a Kossuth Rádió élőben többször bekapcsolódik, bejelentkeznek a Krónika műsoraiba, szintén ezzel a programmal foglalkozik a Belépő című esti kulturális magazin és A Hely című műsor is a Thália Színházból jelentkezik. Szombaton és vasárnap a hétvégi kulturális magazin, Az esti séta ezekből a beszélgetésekből válogat.

Elmondta: a Versmaratonon egy közös vers is születik, úgy hogy az elsőként felolvasó költő írja a kezdő sort, majd a fellépők egy-egy sorral folyamatosan bővítik a költeményt, este pedig a teljes mű elhangzik késő este a Kossuth Rádióban A nap történetei című műsorban.

A közmédia televíziós csatornáinak kulturális műsorai is beszámolnak a rendezvényről; a Kultikonban, a reggeli és a délelőtti magazinban láthat összeállítást a közönség a Versmaratonról.

A "Személyesen a vers" szlogennel meghirdetett Versmaratonon mások mellett Juhász Ferencet, Ágh Istvánt, Czigány Györgyöt és Tóth Krisztinát, valamint verseiket ismerheti meg a közönség. Telefonon jelentkezik be Szászi Zoltán, Gál Sándor, Kulcsár Ferenc, Tóth László és Polgár Anikó Szlovákiából, Sántha Attila, Lászlóffy Csaba és Muszka Sándor Erdélyből, valamint Vári Fábián László Kárpátaljáról. Lesz olyan költő is, aki Skype segítségével mondja el a versét.

A Versmaraton a Magyar Rádió nonprofit Zrt., a Magyar Napló Kiadó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében valósul meg.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×