Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.1
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal - Négyen már a döntőben

A zsűri döntése alapján Király Viktor és Bogi, míg a közönség szavazataival a New Level Empire és a Depresszió jutott be a döntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal című showműsor szombat esti első középdöntőjéből.

Az elhangzott kilenc dal közül a legtöbb, 39 ponttal Király Viktor dala, a Running Out of Time (szerzők: Király Viktor és Király Tamás) jutott a döntőbe.

"Nemcsak az Eurovízióra kijutás lehetősége vonz, hanem egyszerűen élvezem, amit csinálok" - mondta Király Viktor nemrég az MTI-nek. Az énekes a héten tette közzé a dalhoz készült friss videót, amelyben a legendás amerikai hiphop csapat, a Run-DMC egyik rappere, Darryl DMC McDaniels is közreműködik.

A zsűritől 38 pontot kapott Bogi (Dallos-Nyers Boglárka), az idei legfiatalabb, mindössze 16 éves induló We All (Tóth G. Zoltán, Halász Péter) című dala, amely így ugyancsak elhangzik február 22-én a döntőben.

Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített műsorból a nézők sms-szavazatainak köszönhetően két zenekar, a New Level Empire The Last One (szerzők: New Level Empire), illetve a Depresszió Csak a zene (Depresszió, Halász Ferenc) című dala szerepelhet még a jövő szombati döntőben.

A második középdöntőt vasárnap tartják, ott szintén kilenc produkciót értékelnek a zsűritagok és a tévénézők, és ugyancsak négy dal juthat tovább. A két műsorból A Dal február 22-i döntőjébe így nyolc produkció kerül, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi és Kovács Kati énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető foglal helyet. A verseny és a showműsor digitális kommentátora ByeAlex, aki a tavalyi malmői Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében 10. lett Kedvesem című dalával.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×