Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.52
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Indul a Tolnay Klári-emlékév

Egész éves programsorozattal emlékeznek meg Tolnay Klári születésének századik évfordulójáról. A kétszeres Kossuth-díjas színművész alakját kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, konferenciával és centenáriumi gálaműsorral idézik meg.

Góg Laura, a Tolnay Klári 2014 Centenáriumi Emlékév főszervezője az eseménysorozatot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az emlékév hivatalos megnyitóját január 23-án tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A rendezvénysorozatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az emlékév fővédnöke nyitja meg, és bemutatják a Tiszavirág című 1938-as Tolnay Klári-filmet is, amelynek különlegessége, hogy a felújított filmet a színésznő közvetlenül a halála előtt utószinkronizálta. Mint kiemelte, az emlékév célja, hogy minél többen megismerjék vagy újra felfedezzék Tolnay Klárit, hogy az emberek közelebb kerüljenek hozzá.

Az emlékév neves művészek és közintézmények - köztük a Madách Színház, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, az Uránia Nemzeti Filmszínház - együttműködésében valósul meg. A több mint 50, fővárosi, vidéki és határon túli rendezvényt felvonultató programsorozat eseményei közül a főszervező a megnyitó mellett a július 17-i születésnapi gálaműsort és az őszi színháztörténeti konferenciát emelte ki.

Mint mondta, a kisebb rendezvényeket is fontosnak tartja, mivel egy beszélgetés, egy irodalmi műsor bensőséges légkör megteremtésére ad lehetőséget. Példaként említette azt a február 2-i beszélgetést, amelyen Sunyovszky Sylvia, a Tolnay-emlékév háziasszonya a Tolnay Klárival való közös játékról, személyes élményeiről és az emlékév célkitűzéseiről beszél.
Kiemelte, hogy az Urániában minden hónapban levetítik a színésznő egy-egy filmjét, ezeket az alkalmakat kerekasztal-beszélgetések előzik meg az alkotótársakkal, a szakma képviselőivel.

A szervező kitért arra, hogy új produkciók is születnek az emlékév keretében. Beszélt Für Anikónak a Rózsavölgyi Szalonban őszre tervezett estjéről és a Hot Jazz Band Tolnay Klári emlékére készülő új produkciójáról.

Góg Laura kiemelte: a színházak éjszakáján programokat terveznek a Madách Színházban és a Vígszínházban, a múzeumok éjszakáján pedig az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában és a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumban nyílik kiállítás. Az Örkény Színház őszi évadnyitó rendezvényén az emlékévre készülő műsorral és vetítéssel idézik fel Tolnay Klári alakját, október 23-án pedig utolsó színpadi fellépésére emlékeznek.

A Múzeum Kávéházban Márai Sándorral való kapcsolatát idézik fel, Debrecenben pedig kedvenc partnerével, Mensáros Lászlóval együtt emlékeznek meg a művészről. Tolnay 100 címmel beszélgetéssorozatot szerveznek, ennek részeként Filozófia és spiritualizmus - Hamvas Béla és Tolnay Klári címmel Müller Péter estjén vehetnek részt az érdeklődők. Október 27-én Tolnay Klári halálára emlékeznek sírjánál a Farkasréti temetőben, a záróünnepséget pedig decemberben tartják az Urániában.
Góg Laura, aki a Tolnay Klári szerepei színpadon és filmen című színháztörténeti adattár szerzője is egyben, elmondta, hogy centenáriumi Tolnay-kötete is megjelenik a Helikon Kiadó gondozásában.

Az emlékév részletes programja a www.tolnayklari.hu oldalon lesz elérhető.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×