Infostart.hu
eur:
361.78
usd:
315.54
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Luc Besson szuperstúdiójának finanszírozását vizsgálja a párizsi ügyészség

Előzetes eljárást indított a párizsi ügyészség Luc Besson filmrendező, producer szuperstúdiója finanszírozási körülményeinek kivizsgálására. A vizsgálóbírók szerint felmerült a gyanú, hogy az államtól vásárolt területen épült komplexum létrehozásakor közpénzeket sikkaszottak el - írta a Le Parisien.

A fővárosi napilap a számvevőszék egy novemberi bizalmas feljegyzésére hivatkozott, amely alapján a bűnügyi rendőrség korrupció elleni és adó- és pénzügyi csalásokat vizsgáló részlege hétfőn indította el a vizsgálatot.

Luc Besson a francia hírügynökségnek azt mondta, hogy tudomásul vette a bejelentést, s úgy érzi, a vizsgálat jó alkalom lesz bebizonyítani: semmilyen bűncselekmény nem köthető a nevéhez.

A Le Parisien által közölt dokumentumban a számvevőszék azt kifogásolta, hogy - az illetékes állami szervek véleménye ellenére - a Cité du cinéma (Mozi városa) nevű stúdiót a Bessonnal köztudottan baráti viszonyt ápoló Nicolas Sarkozy előző államfő és közvetlen kollegái közbenjárására közpénzből finanszírozták oly módon, hogy annak haszonélvezője kizárólag egy magáncég, Luc Besson EuropaCorp nevű vállalata.

A számvevőszék jelentésében az áll, hogy 2009 és 2012 között az elnöki hivatal többször is nyomást gyakorolt a kezdetektől kockázatosnak számító projekt közpénzekből történő támogatására.

A Cité du cinéma (Mozi városa) nevű stúdiót a Párizstól északra található Saint-Denis városka egykori hőerőművének állami tulajdonú területén alakították ki. Itt forgatta Luc Besson a Léon, a profi és a Nikita című filmjeinek egyes jeleneit. A filmrendező 12 évig dolgozott a hollywoodi szuperprodukciók gyártására alkalmas komplexum előkészítésén.

A kormányváltást követően azonban Aurélie Filippetti szocialista kulturális miniszter látványosan távol maradt a stúdió 2012 szeptemberi avatásáról.

Az EuropaCorp közölte: "a vizsgálat be fogja bizonyítani, hogy a vezetőkhöz és a részvényesekhez hasonlóan a vállalat sem kapott semmilyen elsikkasztott közpénzt". "A Mozi városa közérdekű projekt, nemcsak megyei, hanem országos szinten is" - hangsúlyozta a cég. Egyben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "ez a csodálatos intézmény a politikai leszámolások túsza lett". Arra is emlékeztetett, hogy az EuropaCorp semmilyen állami pénzügyi támogatást nem kapott a projekt megvalósításához.

A Szajna partján található, 1933-ban épült szecessziós jellegű, több mint 63 ezer négyzetméter alapterületű komplexumban 10 ezer négyzetméteren kilenc, a legmodernebb technikával felszerelt forgatási helyszínt, valamint 11 ezer négyzetméteren díszlet- és jelmezkészítő műhelyeket, raktárakat, vágószobákat és technikai laboratóriumot alakítottak ki. 23 ezer négyzetméteren filmstúdiók számára bérelhető irodák is épültek kiszolgáló helyiségekkel, étteremmel és parkolóval, miközben az épület kívülről megőrizte múlt századi ipari jellegét. A Mozi városában Luc Besson filmes iskolát is nyitott, ahol két éven át ingyen tanulhat hatvan diák forgatókönyvírást és filmrendezést.

A 180 millió eurós beruházáshoz - amelyből 150 millióba került a terület - "a francia Spielberg" nem kért közvetlen állami támogatást: 50 százalékában az EuropaCorp, 25 százalékban Luc Besson és Tarak Ben Ammar tunéziai üzletember, 25 százalékban pedig az Euro Média Group nevű csoport finanszírozta azt. Az EuropaCorp szerint a terület megvásárlása egy állami bank, a Caisse des dépots és egy magán kézben lévő építkezési vállalat, a Vinci csoport partnerségével valósulhatott meg, a megye pénzügyi támogatása nélkül. Az ingatlan jelenlegi tulajdonosa a Nef-Lumiere nevű vállalkozás, amelyben a Vinci 25, a Caisse des dépots pedig 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×