Infostart.hu
eur:
361.61
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke (MTT), így döntöttek a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésének résztvevői Budapesten.

Vidnyánszky Attila a közgyűlés után az MTI-nek úgy fogalmazott: a teátrumi társaság elnöki tisztségére történt újbóli jelölés elfogadásában az játszotta a legfontosabb szerepet, hogy egyöntetű volt a tagság támogatása. Megjegyezte, hogy hosszú döntési folyamat után vállalta el újra az MTT elnöki posztját.

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház igazgatói posztjára való kinevezésekor úgy nyilatkozott, hogy a teátrum vezetésének átvételével több egyéb vezetői pozíciójáról le fog mondani.

Erről most azt mondta: az döntött, hogy ennyire egyöntetű volt a tagság támogatása, kérése. "Az a helyzet, hogy a Nemzeti Színház igazgatója lettem még komolyabb tekintélyt és még több lehetőséget nyújt majd a Magyar Teátrumi Társaságnak munkája további végzéséhez" - tette hozzá.

A régi-új elnököt egyhangúlag, 41 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett választotta meg a közgyűlés.

Vidnyánszky Attila kiemelte: az eltelt öt év munkájára büszkék lehetnek. Véleménye szerint az előadóművészeti törvénnyel és a szakma átalakításával, áthangolásával kapcsolatban fontos eredményeket mutathatnak fel.

"Az, hogy 53 tagszervezetünk van, bizonyítja: úgy működtetjük szervezetünket, hogy mindenki megtalálhatja itt a helyét és egyenértékű tagként megfelelően érvényesítheti elképzeléseit" - fogalmazott a teátrumi társaságról.

A kibővített, immár 5 tagú elnökség jövőbeni munkájáról szólva kiemelte: a színésszel fognak foglalkozni. A kamarai működés felé való elmozdulás, annak lehetőségei, a színészi életpályamodell, a képzés és a Pécsi Országos Színházi Találkozó témáját említette. Mint mondta, egy sor nagyon fontos kérdés mentén kell együtt gondolkodniuk, dolgozniuk, a Magyar Színházi Társasággal is.

Vidnyánszky Attila a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetői pozíciójáról lemondott, ugyanakkor arra a felvetésre, hogy a közelmúltban rektorhelyettesnek nevezték ki, azt mondta: az intézet vezetése napi feladatokat adott, az új pozíció azonban stratégiai kérdések mentén való együttgondolkodást jelent.

Szólt arról, hogy az Előadóművészeti Iroda színházművészeti bizottságának elnöki szerepéről is lemondott.

Arról szólva, hogy a Magyar Színházi Társaság meghívta közgyűlésére az MTT képviselőjét, ők azonban nem tettek így, elmondta: ez egy tisztújító közgyűlés volt és úgy döntöttek, hogy a következő közgyűlésre hívják meg a szervezetet, nem egyszerű szemlélőként, hanem azokat a kérdéseket, amelyek mentén szövetkezhetnek, meg is tudják beszélni. "Most nem tudtunk volna ezekről a közös témákról részletesen beszélni, mert a tisztújítás volt a cél" - tette hozzá Vidnyánszky Attila.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×