Infostart.hu
eur:
361.61
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Egy évtizede szórakoztat a Momentán Társulat

10 éves a Momentán Társulat, amely az improvizációs színház több műfajával várja az érdeklődőket november 3.-ától 12-ig az Ó utcai IMPRO Házban. A jubileumi programról Kiskovács Attila társulati tag beszélt az InfoRádiónak.

Kiskovács Attila elmondta, egy évtizede még csak a barátaiknak adták elő műsorszámaikat, most pedig a társulat közeledik az ezredik előadásához.

Legfőbb inspirációjuk, hogy az improvizációs színház világa folyamatosan változik, mindig van egy új műfaj, amit kipróbálhatnak.

"A Rögvest című előadásunkból indultunk, ami show-jellegű és játékok sorozata, utána egy előadást csináltunk F. Várkonyi Zsuzsa pszichológussal, ahol kapcsolati témákat tettünk egy-egy előadás középpontjába." - emlékezett vissza Kiskovács Attila. Tíz éves fennállásuk alatt hét műfajt vittek színpadra. "Van olyan előadásunk, hogy egy egybefüggő történet folyik egy egész estén át és van úgy, hogy versenyzünk impro játékokban, és a közönség szavaz." - tette hozzá a társulat tagja.

A társulat nehezen találta meg állandó helyét, az Ó utcai IMPRO Ház megnyitása előtt - ahol már a harmadik évadot kezdik meg - többek között a Komédiumban és a Dürer Kertben tartották előadásaikat.

November 12.-éig mindennap más-más előadást mutatnak be a közönségnek, az elmúlt tíz év összes általuk játszott improvizációs formáját körüljárva. Kiskovács Attila kiemelte, olyan előadásokat is műsorra tűznek majd, amiket már régóta nem játszanak.

 "Volt egy gyermek előadásunk Mini néven, ahol gyerekek ötleteire improvizáltunk egy mesét. Most azt találtuk ki, hogy egy felnőtt Minit fogunk csinálni." - mondta a Momentán tagja.

A Nulladik óra és az Ütközet című műsorok mellett november 11-én, a társulat születésnapján pedig egy klasszikus Rögvest előadást tekinthetnek meg az érdeklődők.

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×