Infostart.hu
eur:
361.61
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Sztánán felavatták Kós Károly mellszobrát

Az erdélyi Sztánán vasárnap délben felavatták Kós Károly mellszobrát, Gergely Zoltán szobrászművész alkotását. Az ünnepségen az erdélyi magyar közélet számos kiemelkedő személyisége vett részt.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Kós Károly örökségének a 21. században is helyet kell teremteni. Az élete jelentős részét Sztánán eltöltő erdélyi építész-író-polihisztor-politikus örökségéből az erdélyi életre ma is kiható transzilván eszmeiséget emelte ki.

Hozzátette, Kós Károly és kortársai munkája később sorsdöntőnek bizonyult az erdélyi magyarság számára. "Az öneszmélés, a társadalmi építkezés, az önszerveződő mozgalmak mindegyike nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi magyarság nem az önfeladást, a menekülést és nem az asszimilációt választotta" - fogalmazott Kelemen Hunor.

Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke erdélyi alkotmánynak nevezte a Kós Károly 1921-ben megfogalmazott Kiáltó szó című röpiratát, amelyben a szerző az erdélyi magyarságot önálló társadalom és az autonómia kiépítésére buzdította. "Ha Erdély más népei a Kiáltó szónak fontos passzusaiban a magyar jelzőt behelyettesítenék a sajátjukkal, a némettel vagy a románnal, nyugodtan a magukénak vallhatnák ők is. Kós Károly azt hirdette, amihez ma is igazodnunk kell: építés, egység, önállóság itt ezen a földön, amelyet úgy hívnak, Erdély" - mutatott rá Markó Béla.

Az RMDSZ volt elnöke szerint a Kós Károly "nem a nyers, nehéz erdélyi élet ellenében" lett az egyik legfontosabb erdélyi személyiség, "hanem éppen azáltal, hogy felismerte: ami itt van, jó is, rossz is, az sehol másutt nincsen, és ami itt megteremthető, az másutt még csak meg sem álmodható". Markó Béla a legerdélyibb erdélyi magyarnak titulálta Kós Károlyt.

Az ünnepségen mintegy hatszázan vettek részt az alig 120 lakosú településen. Vasárnap Kós Károly saját tervezésű sztánai házának, a magántulajdonban levő "Varjúvárnak" a kapuit is megnyitották a látogatók előtt.

Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×