Infostart.hu
eur:
362.56
usd:
315.85
bux:
153778.46
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Így újul meg a Nemzeti Galéria

Az év végéig a Magyar Nemzeti Galéria több állandó kiállítása is megújul, emellett tárgyalások folynak egy Chagall-tárlat őszi magyarországi bemutatásáról is.

A Magyar Nemzeti Galériát az egykori királyi palota belső teréből alakították ki, és műszakilag, illetve látványilag is a hetvenes éveket idézte. Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója szerint érdemes átalakítani az épületet, mivel a környezet befolyásolja a látogatói élményt.

A kormány 100 millió forintot adott a felújításra, amelyet év végig kell befejezni - mondta az Inforádiónak a főigazgató. A változtatásokat a fogadótérrel kezdik, majd a különböző lámpákat, ajtókat is kicserélik, új színt kapnak a termek és egységes látványt alakítanak ki. Megújul a Kis Gótika néven ismert terem, amelyben eddig a gótikus fatáblák voltak.

Az épület mellett a kiállítások is megújulnak. Tárgyalások folynak egy Chagall-kiállítás áthozásáról Luxemburgból. A Chagall-kiállítással párhuzamosan mutatnák be Ámos Imre - akit a magyar Chagallként emlegetnek - festőművész tárlatát.

Õsztől életmű kiállításokat is terveznek a Nemzeti Galériában. Például Bálint Endre magyar festőről, akinek nemcsak műveit mutatják be, hanem azt az európai környezet is, amely motiválta.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×