Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
317.26
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Bodrogi Gyula: "A közönség zseni és soha nem téved"

A közönség zseni és soha nem téved - hangsúlyozta Bodrogi Gyula színművész, aki arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy ugyanolyan fontos neki a szakmai kitüntetés mint a közönség elismerése. A Nemzet Színésze decemberben kapta meg a Prima Primissima Közönségdíját.

Attól megható és jó érzés, mert rzt a díjat a közönség szavazatai alapján kapja az ember - mondta Bodrogi Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában. A színművész szerint igazán csak a közönség ért a színházhoz. Színpadon vagyok 62 éve, és ezért mondhatom: a közönség zseni és sohasem téved. A közönséggel együtt jön létre az előadás, ők is részesei minden este a produkciónak, ezért minden előadás más.

Az is szóba került, hogy Bodrogi Gyula minden egyes alkalommal egy "kabalamondattal" lép színpadra. Ez így hangzik: "Édes istenem, segíts meg, hogy jól érezzem magam!" Ezt azért mondja, mert a színész akkor érzi jól magát, ha azt tapasztalja, hogy a közönség jól érzi magát. Az igazán sikeres előadások azok, ahol megvalósul a színészek és a közönség "együttjátszása".

A rémálom

"Átzsilipelés" nincs, legalábbis tudatosan nincs, válaszolta Bodrogi Gyula arra a kérdésre, hogy a napközbeni civilből miként "érkezik meg" este 7 órára a szerepbe egy színész. A színpadi ruha felöltése jelent talán efféle átzsilipelődést, ez bizonyosan működik, tette hozzá.

Bodrogi Gyula arról is beszélt, hogy viszonylag könnyen tanulja meg a szerepeit. Egyszer azonban ő is átélte minden színész rémálmát, a József Attila Színházban: kiállt a színpadra, és egyetlen sor sem jutott az eszébe. Kiment, és azt mondta, hogy nem tudja, abba kell hagyni az előadást. Ott volt az igazgató, aki erre azt válaszolta: olyan nincs, kezébe adott egy példányt a szövegkönyvből és visszaküldte a színpadra, hogy játsszon abból. Aztán gyorsan "visszajött" a szöveg, "de nem mertem lerakni a példányt, nem bíztam magamban" - mondta a művész.

Hozzátette: a közönség csodálatosan viselkedett, nyomban "levették", hogy itt valami szokatlan történik, azonban ők nem estek ki a szerepből, jól működtek, mint közönség, és nagy siker is volt az előadás.

Vadászat

A beszélgetés végén az is szóba került, hogy a színművész továbbra is szenvedélyes vadász, amikor csak teheti, megy az erdőbe. Megerősítette azt a felvetést, hogy minden ember vadász, csak ezt másként éli ki, ha nem jár vadászatokra.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×