Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
318.69
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

A hurrikánt az észak-amerikai mozik is megérezték

Tovább rontott az Egyesült Államok keleti partján pusztító hurrikán az észak amerikai mozik amúgy is lassú nyár végi forgalmán: az elmúlt hétvégén A segítség című drámának 14,3 millió dolláros (2,7 milliárd forintos) jegybevétellel sikerült megőriznie első helyét.

Bár az Irén (Irene) névre keresztelt hurrikán vasárnapra trópusi viharrá "szelídült", ez már nem segített az útjába kerülő keleti parti mozikon, amelyek kénytelenek voltak bezárni a vihar idejére. A stúdiók becslése szerint mintegy ezer filmszínháznak kellett csukva tartania kapuját legalább a hétvége egy részére, ami 15-20 százalékos bevételkiesést jelentett.

Dave Hollis, A segítséget forgalmazó Disney terjesztési vezetője szerint azonban így is hálát adhatnak azért, hogy csak ennyire befolyásolta az üzletmenetet a vihar. A segítség már második hete vezeti a toplistát. A Mississippi vidékén, az 1960-as években a játszódó történet, amely afroamerikai házvezetőnők és fehér munkaadóik konfliktusát mutatja be, a hétvégével elérte a 96,9 millió dolláros észak-amerikai összbevételt, és várhatóan kedden átlépi a 100 millió dolláros határt.

Gyakori, hogy augusztus végére időzítenek olyan filmeket, amelyektől nem várnak nagy kereskedelmi sikert a stúdiók. A hétvégén debütált három új film esélyét azonban tovább rontotta a természeti csapás. A Zoe Saldana főszereplésével készült, Colombiana című akciófilm 10,3 millió dollárral a toplista második helyét foglalta el, Guy Pearce és Katie Holmes horrorsztorija, a Don't Be Afraid of the Dark a harmadik lett 8,7 millió dollárral. Az Our Idiot Brother Paul Rudd-dal a főszerepben az ötödik helyen nyitott 6,6 millió dolláros bevétellel.

A Don't Be Afraid of the Dark című filmet forgalmazó FilmDistrict terjesztési vezetője, Bob Berney szerint a hurrikán pont a kulcsfontosságú keleti-parti nagyvárosi piacokat érintette. Mint mondta, péntek este még sokan voltak kíváncsiak New Yorkban és környékén az apró lények által rettegésben tartott családról szóló filmre, amely az azonos című 1973-as tévéfilm alapján készült. Szombaton azonban már a legtöbb mozi zárva tartott vagy kongott az ürességtől.

Rory Bruer, a Sony forgalmazásért felelős vezetője szerint azonban a Colombiana - amelynek bérgyilkos főhőse szülei halálát akarja megbosszulni - így is jól teljesített, túlszárnyalva a stúdió előzetes, 8 millió dolláros várakozását.

A hétvégén, amelyen az észak-amerikai mozik összbevétele 88 millió dollár volt - 23 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos hétvégéjén - a toplista 4. helyét A majmok bolygója: Lázadás szerezte meg 8,65 millió dolláros bevétellel.

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×