Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
318.69
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

A Bánk bánnal nyit a Magyar Állami Operaház

A hagyományokat felelevenítve Erkel operájával nyílik meg a Magyar Állami Operaház 2011-12-es szezonja szeptember 4-én este. A Bánk bán ősváltozatának kissé húzott verzióját állítja színpadra Káel Csaba, vezényel Héja Domonkos, Gertrudis szerepében pedig Marton Éva tér vissza a színpadra.

Az Erkel évforduló alkalmából 2010-ben megjelent kritikai kiadáson alapuló ősváltozat helyenként rövidítve, ám szcenírozva hangzik el az évadnyitón és még kilencszer a szezon folyamán. Káel Csaba 2002-es operaházi rendezése néhány változtatással Csikós Attila akkori díszleteiben látható vasárnaptól.

Marton Éva az előadást beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem kis megilletődöttséggel vette kézbe Gertrudis jelmezét, mert ezt viselte az ugyancsak Káel Csaba készítette filmben is. A kosztümöket Velich Rita tervezte.

A világhírű szoprán, aki hat éve vezeti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszékét a részben kettős szereposztásban két volt növendékével lép színpadra, ami - mint megjegyezte - különös és örömteli érzés számára. Szegedi Csaba énekli Biberach e verzióban jelentősebb szólamát, Pataki Potyók Dániel pedig Ottót.

Részben kettős szereposztásban játsszák a Bánk bánt, a címszerepben Bándi János és Kiss B. Atilla lép színpadra, Tiborcot Perencz Béla és Busa Tamás alakítja, Petúr bán Michele Kalmandi és Massányi Viktor lesz, Sólom mester Martin János.

Egy ugyancsak nagy nemzetközi karriert befutott énekesnő, Budai Lívia is fellép Gertrudisként, a másik Biberachként pedig Geiger Lajos látható. Melinda Vígh Ibolya és Keszei Bori, II. Endre Bakonyi Marcell és Kovács István, négyük közül ketten debütálnak az Ybl-palotában.

Vígh Ibolya Kolozsváron énekelte már Melindát, szintén az ősváltozatban, de egy erősebben húzott partitúra alapján. Elmondta: ezt a szerepet választotta államvizsgájára, Erkel a legkedvesebb zeneszerzője. Bakonyi Marcell ugyan Győrben és Budapesten kezdte meg énekes tanulmányait, de Stuttgartban Hamari Júlia növendékeként folytatta. Így elsősorban német színpadokon ismerte meg a közönség a fiatal énekest. 2010 nyarán Davosban Vajda Gergely A varázshegy című operájában Settembrinit alakította. Mint hangsúlyozta, reméli, hogy a mostani felkérésnek lesz Budapesten folytatása.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×