Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.53
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Elhunyt Molnár Gál Péter színikritikus

Elhunyt Molnár Gál Péter színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész, akit 75 éves korában ért a halál.

A magyar színházi élet évtizedeken át meghatározó színikritikusának, a Népszabadság egykori munkatársának halálhírét a napilap közölte szerdán az MTI-vel.

Molnár Gál Péter, aki MGP-ként írta be magát a színház- és a médiatörténetbe, 1961-ben szerzett diplomát dramaturgként, de már 1960-ban a Petőfi Színház dramaturgja lett. A hatvanas évektől a Népszabadság kulturális rovatának munkatársa volt 1978-ig, amikor egy utazás előtt a Ferihegyi repülőtéren a vámvizsgálatnál egy kicsempészésre szánt mikrofilmet találtak nála. Utóbbi az akkori demokratikus ellenzék ismert személyisége, Kenedi János cikkét tartalmazta, amit a párizsi Irodalmi Újságnak szánt. Az írás így is megjelent, de MGP-nek mennie kellett a pártlap Népszabadságtól.

Ezt követően a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa lett, majd dramaturgként dolgozott a Pécsi Nemzeti, a Békés Megyei Jókai és a Veszprémi Petőfi Színházban. 1988-tól ismét a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa volt.

2004 novemberében elismerte, hogy 1963-ban aláírta a belügyi beszervezési nyilatkozatot. Mint kiderült, a színikritikus azért lépett a III/III-as csoportba, mert megzsarolták.

Meghatározó színikritikái mellett megannyi tanulmányt és könyvet publikált. Ezek között volt a Honthy Hanna és kora (1967), az Olvasópróba (1968), a Rendelkezőpróba (1972), az Izgága Színház (1974), a Színházi holmi (1976), az Emlékpróba (1977), A Latabárok (1982), A Páger-ügy (1988), a Latinovits (1990), a Hogyan csináljunk rossz színházat? (1994), valamint A pesti mulatók (2001).

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×