Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Eldőlt Stohl András sorsa

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója pénteken a 2010/2011-es évad műsortervéről is beszámolt sajtótájékoztatóján. Az igazgató elmondta: a Nemzeti Színház fennállása óta először zárt pozitív mérleg szerinti eredménnyel 2009-ben. Alföldi Róbert szólt arról is, hogy Stohl András, aki nemrég súlyos közlekedési balesetet okozott, a jövőben is a Nemzeti Színház társulatának tagja marad.

Alföldi Róbert a 2010/2011-es évad műsortervéről is beszámolt. A nagyszínpadon a világhírű román rendező, Andrei Serban állítja színre Csehov Három nővérét, majd Rába Roland jelentkezik első nagyszínpadi rendezésével (Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem!).

Februártól a Mohácsi testvérek egyelőre cím nélküli ősbemutatóját láthatja a közönség, majd Az ember tragédiáját Alföldi Róbert rendezésében tűzi ismét műsorra a Nemzeti.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a Nemzeti Színház fennállása óta először zárt pozitív mérleg szerinti eredménnyel 2009-ben. Az intézmény nettó árbevétele 10 százalékkal növekedett, míg a kiadásokat 170 millió forinttal sikerült csökkenteni.

Hozzátette: tavaly 369 előadásra 115 ezer néző váltott jegyet, ami 94-96 százalékos nézettséget jelent.

Alföldi Róbert tájékoztatóján szólt arról is, hogy Stohl András, aki nemrég súlyos közlekedési balesetet okozott, a jövőben is a Nemzeti Színház társulatának tagja marad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×