Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Megoperálták a U2 frontemberét

Sürgős operáción esett át Bono, miután a világkörüli turnéra készülő U2 frontembere súlyos hátsérülést szenvedett.

"Bono egy müncheni kórházban esett át az idegsebészeti beavatkozáson pénteken" - tudatta az énekes szóvivője egy MP3-üzenetben az ír együttes honlapján. Bono az elkövetkező néhány napot is a kórházban fogja tölteni és csak ezután térhet haza, hogy teljesen felépüljön.

Az együttes világkörüli turnéjának (360 fok) harmadik szakasza június 3-án kezdődött volna Salt Lake City-ben. A nyitókoncertet már biztosan elhalasztják. A feszített ütemű program szerint a turné második állomása június 6-án és 7-én Anaheimben lenne, Denverben 12-én, Oaklandben pedig 16-án lépnének fel.

A koncertek elhalasztása nemcsak a rajongóknak, hanem az együttesnek is igazi csapást jelentene, ugyanis a Billboard magazin szerint a U2-turné tavalyi szakasza 109 millió dollár, azaz több mint 23 milliárd forint bevétellel zárult.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×