Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Dr. Koppány Tibor, a Széchenyi díjas műemlékmentő

Csaknem negyven esztendőt töltött várak, kastélyok, templomok megmentésével Dr. Koppány Tibor építészmérnök. Tudományos, történeti, építészet- és művészettörténeti kutatói tevékenységéért kapott Széchenyi-díja röviden annyit jelent számára, hogy nem dolgozott hiába.

Nyolcvankettedik évemben vagyok, és huszonkettedik éve már nyugdíjasként nézem a saját műemlékvédelmi szakmámat, amelyben negyven esztendőt dolgoztam. A kapcsolatot nem vesztettem el velük, az máig élő. Ilyenkor az embernek jó visszagondolni arra, amit elkövetett, hogy így mondjam. Az 1950-es, 60-as, 70-es években, amikor aktív műemlékes építész voltam, várakat, kastélyokat, templomokat rajzoltunk le a helyszínen, mértünk centiméterrel a kezünkben, utána fölhordtuk rajzpapírra, aztán a rozzant állapotból megpróbáltunk olyan terveket készíteni, ami szerint jönnek a kivitelezők és rendbe teszik az épületet.

A mai napig figyel a szakmára. Örömmel vagy szomorúsággal teszi?

Megváltozott az egésznek a szellemisége. Amíg mi annak idején körülbelül nyolcvanan-százan voltunk az Országos Műemléki Felügyelőségnél, az ma régészettel muzeológiával egybekapcsolva egy több mint háromszáz munkatársat foglalkoztató nagy intézmény lett. Már nem tudnak úgy foglalkozni egy vár, egy kastély, egy öreg templom helyreállításával, ahogy azt mi csináltuk, mert a munkájuk felében adminisztrálnak. Az aktív műemlékvédelem, az hogy évről évre átadtunk egy-egy régi épületet, és ezekről írtunk, előadásokat tartottunk és filmeket csináltunk, ma már alig van.

Mindenkinek mást jelent egy elismerés. Önnek mit mond a Széchenyi-díj?

Talán azt, hogy miután 1951-ben kaptam kézbe a diplomámat a Műszaki Egyetemen, és ennek már csaknem 60 esztendeje, azóta nem dolgoztam hiába. Ennek ez az esszenciája.

Hanganyag: Szépvölgyi istván

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×