Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
311.53
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Sorozattá bővíthetik ki a díjnyertes Puskás Hungaryt

A 41. Magyar Filmszemle Dokumentum kategóriájának megosztott fődíját és az országszerte közel negyven filmszínházat tömörítő Art Mozi Egyesület díját is Almási Tamás kapta Puskás Hungary című alkotásáért. A rendező az InfoRádiónak elmondta, bízik abban, hogy a díjazás elősegíti a film sorozattá bővítését.

Iszonyúan boldog vagyok - mondta a 41. Magyar Filmszemle Dokumentum kategóriájának megosztott fődíjának átvétele után Almási Tamás, a Puskás Hungary rendezője. Kiemelte: ez már nem az első elismerése a filmnek, korábban Spanyolországban és Egyesült Államokban is nyertek díjat.

A fődíjas rendező bízik benne, a díj elősegíti, hogy sorozat is készüljön Puskás Ferenc életéről. Olyan értékek vannak a kazettákon, amelyek a közönség elé kívánkoznak - tette hozzá.

Almási Tamás szólt arról is, hogy játékfilm terven és három dokumentumfilm terven is dolgozik. Emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készíti elő a dokumentumfilm-rendezői mesterszakot, így reméli, pár éven belül megújul a magyar dokumentumfilmes mezőny.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×