London színvonalas esti lapja, az Evening Standard kulturális rovatában, az Arthur Koestlerhez hasonlóan magyar származású Victor Sebestyén ír Michael Sammel könyvéről.

Ismertetőjét annak a jelentésnek az idézésével kezdi, amit az elhárítás tisztje tett 1941-ben, miután kihallgatta az Angliában politikai menedékért folyamodó Koestlert. A jelentésben ez olvasható: "A kihallgatott személy egyharmad részt zseni, egyharmad részt gazember, a maradék egyharmadot tekintve pedig őrült".

Victor Sebestyén megállapítja: Michael Scammel a monográfiájában bebizonyítja, hogy Kostler hatvan százalékban volt géniusz, és egyéb tulajdonságai között osztható fel a maradék.

Scammel sem leplezi, hogy az író nagy nőcsábász volt, hajlamos a depresszióra, ivott és kábítószerezett, de tolla alól került ki a 20-ik század egyik legfontosabb regénye, a Sötétség délben, amely nem csak felfedte a szovjet politikai perek hamisságát, hanem mélylélektani elemzést adott a zsarnokokról és az áldozatokról. A monográfia szerzője szerint Koestler Arthur két önéletrajzi kötete is zseniális. Az egyikben magyarországi ifjú koráról is bőven ír.

Koestler pályafutása kalandos volt. Előbb a cionizmusban hitt, aztán a kommunizmusban, de mindkettőben csalódott. A spanyol polgárháború színterein haditudósítóként volt jelen, de Franco katonái fogságba ejtették, a hadbírák halálra ítélték, s csak a brit sajtónak köszönhette, hogy megmenekült.

Angliában biztonságra talált és sikeres író lett, de nem tudott teljességgel alkalmazkodni az angol életformához. Három házassága mellett számos nőügye volt, és sokan csak arra emlékeznek neve hallatán, amit a sajtó szenzációként tálalt, hogy állítólag megerőszakolta a neves politikai személyiség, Michael Foot feleségét. Vitatható, hogy miről volt valójában szó, erőszakról vagy közös kilengésről.

A monográfia elemzi, miért volt Koestler ilyen csapodár. Talán hozzájárult ehhez az is, hogy igen kis termetű, de külsejére hiú férfi volt.

Michael Scammel új könyvéről a Literary Review februári száma is recenziót közöl. Ebben John Gray dicséri a Koestler-monográfia alaposságát, elismeréssel adózik az adatgyűjtés teljessége előtt, és megállapítja: lehet, hogy Koestlert zavarta, mennyire alacsony, de egyre inkább bebizonyosodik, hogy íróként óriás volt.