Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.3
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Miért a Jobbik "házi zenekara" vezeti a lemezeladási listát?

A Jobbik "házi zenekarának" tartott Hungarica együttes vezeti a MAHASZ lemezeladási listáját. Lévai Balázs zeneszakértő az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, az utóbbi években eltűnt a hazai rockzenéből a politikai tartalom, ezt pótolják az ilyen együttesek. Hozzátette, a lemezeladási statisztika azért is alakulhat így, mert a Hungarica-rajongók a lemezek megvásárlásával támogatják a zenekart, és kevésbé másolják illegálisan az albumokat.

A rendszerváltás után a könnyűzenéből eltűnt a politikai tartalom, mert 1989 után már nem volt értelme a sorok közé bújtatott gondolatnak - mondta az InfoRádiónak nyilatkozó zeneszakértő, aki azonban hozzátette: a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején olyan zenei irányzat indult el, amelynek tagjai tudatosan vittek a szövegekbe politikai tartalmakat.

A magyar rockzenében egy jobboldali irányultság figyelhető meg. Az ide besorolható zenekarok (mint például a Hungarica és a Kárpátia) nagyon tudatosan építik fel image-üket, például azzal, hogy nem szerepelnek a kereskedelmi médiában.

Ennek a magatartásnak van egyfajta legendaképző ereje is, hiszen azt sugallja, hogy a zenekart csak koncerten lehet látni - véli a zeneszakértő, aki szerint ez a legenda ahhoz is hozzájárul, hogy nagyobb mértékben fogynak az albumaik.

Ezek a zenekarok egy ügyet képviselnek, és ezt a rajongók is szem előtt tartják. Megveszik a lemezeiket, ezzel is kifejezve, hogy támogatják a zenekar által képviselt eszmeiséget - mondta Lévai Balázs.

A Jobbik "házi zenekarának" tartott, és most a MAHASZ lemezeladási listáját vezető Hungaricáról a szakértő úgy véli: a zenekar elkötelezett a párt értékrendje mellett, ez részükről misszió. Ráadásul van egy egyre szélesedő közönségréteg, amely ezt meghálálja: koncertre jár és megveszi az albumokat.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×