Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Gazdag programok országszerte a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Országszerte és a határokon túl is gazdag ünnepi programkínálattal emlékeznek meg a Magyar Kultúra Napjáról. Január 22-ike 1989 óta a magyar kultúra ünnepe abból az alkalomból, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából az Uránia Nemzeti Filmszínház ingyenes filmvetítésekkel várja az érdeklődőket déltől péntek hajnalig. A műsoron olyan magyar dokumentum- és játékfilmek szerepelnek, mint A nyomozó, a Kaméleon, a Valami Amerika 2, az Adjátok vissza a hegyeimet, A londoni férfi, vagy a Delta.

A Nemzeti Táncszínházban a Duna Művészegyüttes Aranyág című előadása előtt Pávai István, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének népzenekutatója tart előadást este 7 órától Bartók művészetéről. Az táncegyüttes produkciója után az együttes művészei táncházat tartanak.

A Hagyományok Házában a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyüttes szintén este hét órától mutatja be Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára című előadását. Hégli Dusán koreográfiája Bartók Béla felvidéki szlovák és magyar népdalgyűjtéseinek zenéjére készült.

A Néprajzi Múzeumban öt részből álló előadássorozat kezdődik, melynek keretében az intézmény reneszánsz kiállításához kapcsolódva neves kárpát-medencei kutatók beszélnek a reneszánsz kulturális hatásairól. Ma délután öt órától P. Szalay Emőke a református egyházművészetről tart előadást.

Vasárnap szintén a Néprajzi Múzeumban rendezi meg ünnepi hangversenyét a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Kórusok és Zenekarok Országos Szövetsége. Délelőtt 11 órától a Deszki Népdalkör, az Erkel Ferenc Általános Iskola Kicsinek Kórusa, a Városminor Kamarakórus és a Bólyai János Gimnázium Kórusa ad hangversenyt magyar szerzők kórusműveiből.

Országszerte is több helyen megemlékeznek a Magyar Kultúra Napjáról: Debrecenben megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc szobrát, Szegeden zenés-táncos estet és népi hangszer-kiállítást rendeznek, Balatonfüreden megkezdődnek a kulturális turizmus évének vidéki eseményei, és Érden tartja közgyűlését a Magyar Írószövetség.

Külföldön a magyar kulturális intézetek közreműködésével is megemlékeznek meg az ünnepről: Moszkvában a Himnusz újrafordításáról rendeznek konferenciát, Szlovákiában a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekara Liszt és Bartók műveket ad elő, Berlinben a Muzsikás együttes és a Bartók Vonósnégyes ad koncertet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Magyar Péter egy reggeli sajtótájékoztatón azt állította, hogy az előző kormány 2024-ben egy, a Vitnyéd melletti Csermajorban létrehozandó migránstábor tervén dolgozott, miközben nyilvánosan ennek ellenkezőjét kommunikálta. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy a szakképzési centrumokban megszűnhet a kancellári rendszer, és egyszemélyi vezetés válthatja fel a jelenlegi modellt. Pósfai Gábor belügyminiszter új vezetőket nevezett ki az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére. Eközben a Fidesz 32. kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban összegezte a választási vereség okait, a párt pedig tovább értékeli a történteket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×