Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nézegessen képeket Rákosi idejéből!

A visegrádi országok fiatal fotográfusainak tárlata, a Magyar Távirati Iroda archívumának sosem látott képei a Rákosi-korszakból és a Magyar Fotóművészek Szövetsége szenior alkotóinak kiállítása látható november 6-tól 30-ig a VAM Design Centerben.

Kortárs szlovák, cseh és lengyel fotóművészek tárlatai mellett Magyarországot a Fiatal Fotóművészek Stúdiója alkotóinak fényképei képviselik a Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében megvalósult kiállításon. (A tárlat honlapját ide kattintva érheti el.)

A 2008-as Fotóhónap mottója a Dialógus, ennek jegyében a szervezők részben a visegrádi országok fiatal művészeivel kívántak párbeszédet kezdeményezni. Horst Kloever, a kiállítások berlini kurátora szerint a magyar művészek alkotásai elsősorban a klasszikus fényképész-megközelítést tükrözik, míg a többi közép-európai országból származó képek a digitális technika segítségével más képzőművészeti irányba mozdultak el.

Szamódi Zsolt, a szervező Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy a 20. és a 21. századi fényképészeti megközelítések közti párbeszédet két további kiállítással igyekeznek elősegíteni.

Az egyik a szövetség szenior tagjainak munkáiból nyújt válogatást, a másik a távirati iroda fotóarchívumának korábban nem publikált képeit mutatja be a Rákosi-korszakból. A gyári munkát és a vidéki életet dokumentáló fényképek mellett portrék is találhatók a válogatásban, de szerepel a fotók közt az Árpád híd építését és az Erzsébet híd roncsainak kiemelését megörökítő felvétel is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×