Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Muzsikálnak az utcák a zene világnapján

1975-ben Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezte, hogy minden év október 1-jén ünnepeljék meg a zene világnapját. Idén ez alkalomból Budapest forgalmas terein és utcáin egész nap olyan neves művészek lépnek fel, mint Palya Bea, Fekete-Kovács Kornél vagy a Danubia Szimfonikus Zenekar, este pedig A kis kéményseprő című operát tekinthetnek meg az érdeklődők a Magyar Tudományos Akadémián.

A zene világnapját 1975 óta Yehudi Menuhin és az UNESCO kezdeményezésére ünnepelik október elsején. Az esemény célja, hogy közelebb vigye a zenét az emberekhez, ezen a napon az utcákon, a tereken, a munkahelyeken, az iskolákban élő zene szóljon - mondta az InfoRádiónak a Klassz Zenei Iroda vezetője.

A világnapot Magyarországon is hosszú évek óta ünneplik, ám olyan programsorozat még nem volt, ami egy egész várost vagy akár egy egész országot megmozgatott volna - tette hozzá Erdődy Orsolya.

A Klassz Zenei Iroda idén felhívást tett közzé: arra kérték az amatőr és profi zenészeket, hogy az utcákon muzsikáljanak, adjanak kisebb-nagyobb koncerteket. Több neves előadó és zenekar is csatlakozott már a kezdeményezéshez, például Palya Bea, Ferenczi György, az óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar, valamint Fekete-Kovács Kornél és a Modern Art Orchestra.

Õk és még sokan mások a forgalmas utcákon és tereken, aluljárókban zenélnek majd október elsején, például a Nyugati, a Blaha Lujza, a Roosevelt, a Deák Ferenc és a Moszkva téren - mondta Erdődy Orsolya.

A nap zárásaként a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében Britten egyfelvonásos operáját, A kis kéményseprőt viszik színre olyanok közreműködésével mint Bogányi Gergely és Óberfrank Péter - fűzte hozzá a szervező.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×