Az én egyéb mániáim most nem kapnak szerepet, tehát csak HBB-számokat játszunk, egyet kivéve, a Hey, Joe!-t, amelyet egy tradicionális néger bluesból írtam át kétszereplős változattá Deák Bill Gyulának és magamnak. Ezt a világon egyedül mi játsszuk ebben a felfogásban. Ezen kívül az összes dal a saját szerzeményünk.

Milyen mérföldkövekre emlékszik a zenekar életéből?

A legjobb koncertünk a legelső volt, az mindent megváltoztatott. Egyrészt a zenekar létét bizonyította robbanásszerűen, másrészt az én életemet is megváltoztatta. Azóta egy harminc éves ámokfutásban vagyok, amelynek nem feltétlenül a legnagyobb sikerek jelentették a legjellemzőbb pillanatait. Voltak nagyszerű lemezek, volt egy nagyszerű film, a Kopaszkutya, de a legjobban a koncertekre emlékszem. Minden korszaknak - három ilyen korszak volt a három évtizedben, különböző felállásokban játszottunk - a koncertjei kiválóak voltak.

30 éves jubileumára készül a HBB. Milyen tematika szerint építik fel a koncertet?

A koncertjeink 99 százaléka improvizatív, nem beszéljük meg, hogy mit játszunk. Ez régen is így volt, ma is így van. Most itt azonban egy megszerkesztett műsor lesz, mert különböző régebbi formációk is játszanak.

Ami a koncert szerkesztési elvét illeti, harminc év legfontosabb dalait játsszuk, nem a legsikeresebbeket. Hogy művészi kihívás is legyen benne, megpróbáltuk mind a harminc évet összefoglalni. Legújabb dalok is lesznek, lesz olyan dal, amelyet még soha nem is játszottunk, most fogunk először előadni az új, Bolondvadászat című lemezről.

Úgy gondolom, ez a koncert a 30 éves jubileumon túl sokkal inkább arról szól, hogy megköszönhetem mindenkinek, amit ezért a zenekarért tett, és a közönségnek, hogy harminc évig kitartott mellettünk. Emellett még az én mániám az, hogy zeneileg foglaljuk össze a harminc évet, hogy művészi értéke is legyen, ne csak egy Best of Hobo Blues Band. Erre készülünk, mert meglehet, hogy több ilyen alkalom nem lesz már.