Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vásárra viszik a költészetet a Gödör Klubban

Ötödik alkalommal rendezik meg a Költészet Vásárát szeptember 14-én. Ezúttal a Deák téri Gödör Klub ad helyszínt az egész napos eseménynek, ahol az érdeklődőket gyermekprogramok, versek, dalok és dedikálások várják.

Néhány évvel ezelőtt Gryllus Dániel Párizsban koncertezett, és ott látta, hogy a San Sulpice téren költészeti vásár zajlik: a kiadóknak külön sátruk volt, és minden a költészetről szólt.

A zenész az InfoRádiónak elmondta: Magyarországon először Szentendrén, majd a Nemzeti Színházban és a Művészetek Palotájában rendeztek vásárt. Idén a Gödör Klub ad helyszínt a rendezvénynek, amely Gryllus Dániel szerint felülmúlja a korábbi 4 költészet vásárát.

Délelőttől az éjszakába nyúlóan versmondók és költők váltják egymást a színpadon. A fellépők közül kiemelte Lovasi Andrást, aki Lackfi János verseit fogja elénekelni, de színpadra lép többek között Palya Bea és Ferenczi György is.

A délelőtti rímfaragó gyermekprogramok mellett "szerelmi párbaj" is lesz: mai költők szerelmes verseiből válogat Lackfi János költő. A költeményeket Gryllus Dorka és Keszég László olvassa fel, a "párbajsegéd" pedig Ferenczi György és szájharmonikája lesz.

Minden produkció között költőkkel beszélget Lackfi János a színpadon, ahol többek között Tóth Krisztina, Zalán Tibor és Kányádi Sándor olvas fel verseiből.

Gryllus Dániel, aki a Költészet Vásárának házigazdája, elmondta: a rendezvény mindig az éppen aktuális verseskötetekre irányítja a figyelmet, és fellendül a líra iránti érdeklődés.

Hanganyag: Fehér Anna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×