Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A balett szerelmeseit várja novemberben Budapest

Nagyszabású balettgálát rendeznek november 9-én az egykori Budapest kongresszusi központban, a táncest előtt önkormányzati vezetők számára tartanak konferenciát, amelynek témája a kultúra fontossága.

Fodor Gyula, a Magyar Állami Operaház balettmestere, a műsor szerkesztője elmondta, többen, például az Amszterdamban dolgozó Nagy Tamás, a Bécsi Operaházban táncoló Lukács András vagy a "világjáró" Solymosi Tamás erre az alkalomra jön haza.

Az esten Solymosi Tamás Ledán Eszterrel egy Magyarországon még sosem látott koreográfiát mutat be Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének balettverziójából. Tunyogi Henriette Nagyszentpéteri Miklóssal Paroni koreográfiáját adja elő St. Martin élő zenéjére. Az est karakterét a lírai hangulat határozza meg - részletezte a balettmester, ami nem jelenti azt, hogy a vidámságot vagy az iróniát száműzték volna a programból, a Győri Balett és a Szegedi Kortárs Balett jeleneténél erre számíthat a néző.

A szervezők nevében Õszy-Tóth Gábriel elmondta: a gálán filmösszeállítással tisztelegnek a magyar táncművészet nagyjai előtt.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, a gála fővédnöke arról beszélt, hogy a délutáni konferenciára csaknem 300 polgármestert, kistelepülések és megyei jogú városok vezetőit hívják meg. Vitaindítóra Pécsi Ildikót és Gulyás Dénest kérték föl, a tanácskozáson a kultúra fontosságáról, a helyi közösségi értékek megőrzéséről akarnak eszmét cserélni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×