Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
319.77
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Összművészeti fesztivál 1968-ról a Gödörben

"Mi közöm nekem 68-hoz!" címmel cseh és szlovák összművészeti fesztivál lesz a Gödör Klubban. A programban divatbemutató, filmvetítés, koncertek is szerepelnek.

Bár a fesztivál apropója Csehszlovákia 1968-as augusztusi megszállása, a rendezvény azt is feleleveníti, ami ezt megelőzően és ezt követően történt - mondta a Cseh Centrum igazgatója.

Gál Jenő elmondta: a szovjet bevonulás előtt volt egy "kegyelmi időszak" Csehszlovákiában, amikor viszonylag szabadabban lehetett beszélni, gondolkodni és alkotni a filmművészetben és a zenében. Ebből a hatvanas évek szabadabb terméséből, és az erre később reflektáló művekből hoztak ízelítőt Magyarországra.

Összesen három koncert lesz a fesztiválon: két cseh és egy szlovák zenekar fog fellépni.

A koncertsorozat fő programja a Plastic People of the Universe nevű zenekar Invázió című koncertje. Az együttes tagjait 1976-ban börtönbe zárták.

A programban szerepel még három divatbemutató, és egy prágai színháztársulat előadja Vaclav Havel egyik drámáját is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×