Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bodies - preparált testek ismeretterjesztő céllal

Szombaton nyílik Budapesten a Bodies kiállítás, amelyet eddig Amerikában, Mexikóban, Amszterdamban és Prágában 8 millió ember látott. Az anatómiai tárlat fogadtatása mindenütt vegyes volt, elsősorban azért, mert a gyűjtemény valódi emberi holttestekből áll. A budapesti kiállítást szervező Vam Design munkatársa az InfoRádióban hangsúlyozta: a tárlat tisztelgés az emberi test előtt, egyben XXI. századi ismeretterjesztés.

A Bodies című kiállítás célja az ismeretterjesztés, a tisztelgés az emberi test előtt - mondta az InfoRádiónak az egyik főszervező. Kosaras Renáta hozzátette: a Vam Design Centerben megtekinthető tárlaton szereplő preparátumok olyan emberektől származnak, akiknek hozzátartozóit nem találták meg haláluk után, vagy maguk ajánlották fel testüket tudományos célra.

A szervező szerint a december 31-ig látogatható kiállítás nem megrázó, tematikusan mutatja be az emberi test egyes részeit, a szervezetet behálózó érrendszert, vagy azt, milyen a rákos tüdő vagy a daganatos csont.

A tárlatot, ahol orvostanhallgatók segítenek megérteni a test működését, tíz évnél idősebb gyerekek már látogathatják - fűzte hozzá Kosaras Renáta.

A Bodies című kiállításon látható preparált "emberszobrokhoz" hasonlókat először egy német anatómus, Günther von Hagens készített. A férfi különleges tartósítási technikát fejlesztett ki, amelynek során a szövetet folyadék- és zsírtartalmának eltávolítása után műanyaggal tette időtállóvá.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×