A Kossuth-díj az egyik lehető legmagasabb elismerés. Úgy látszik, ebbe a trottyos korba érkeztem. Ez is megfordult a fejemben, mert ezt a díjat az ember fiatalon nem kapja meg, eltekintve egy-két kivételtől. Vannak nálam idősebb kollégák, akik még nem kapták meg, remélem hogy rájuk is sor kerül majd.

Nem szokott szerepet visszautasítani?

Nagyon ritkán, és nem csak financiális okok miatt, hanem, hogy ne tartsanak gőgösnek. Azt nem veszem figyelembe a munka kezdetén, hogy sikeres lesz-e a darab.

Van olyan helyzet, hogy nagy a szenvedés egy szerepben?

Általában ez történik, és az ember el sem tudja képzelni, hogyan jön fel a kút mélyéről. Aztán néha arra jár valaki, és ledob egy kötelet, vagy van annyi erő bennem, hogy tíz karommal felhúzzam magát. Eleinte kilátástalannak tűnik, hogy ebből hogyan jövök ki.

Miből tud erőt meríteni?

Egy ilyen díj is sokat segít, az önértékelést pozitívan befolyásolja. Azt a gondot azonban, hogy egy szerepet miként rakjak össze, nem oldja meg, csak belsőleg lökdösheti az embert.