eur:
401.64
usd:
364.25
bux:
72649.8
2024. október 4. péntek Ferenc

"A kultúrpolitikának 80 éves lemaradást kell behoznia"

A Szépművészeti Múzeum igazgatója szerint a kultúrpolitika legfőbb feladata, hogy behozza a művészeti élet mintegy 80 éves lemaradását. Ez nem azt jelenti, hogy minden közbenső állomást végig kell járni, sokkal inkább a mai nemzetközi mintákhoz kellene alkalmazkodni, és mintegy "átugrani" az évtizedeket - véli Baán László.

A Szépművészeti Múzeum igazgatója úgy látja: bár a kultúrpolitika a múzeumok ügyét kiemelten kezelte az elmúlt években, különösen azóta, hogy az emberek egyre inkább érdeklődnek a kiállítások iránt, mégsem látszik a tudatos törekvés a kulturális hátrányunk lefaragására.

Baán László az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: a vizuális kultúra fejlesztésére irányuló vállalásnak meg kellene jelennie például az iskolai oktatásban.

A főigazgató azt elismeri, hogy a nyugat-európai társadalmak ezen a téren is egy organikus fejlődés következtében jutottak el oda, ahol most tartanak, szerinte azonban Magyarországnak nem kell feltétlenül végigjárnia mindazokat a lépcsőfokokat, amelyeket a fejlettebb országok évtizedek alatt jártak be.

Baán László hangsúlyozta: a felzárkózó társadalmak bizonyos időszakokat átugorhatnak. Rámutatott: ez történik a többi mellett az egészségügy vagy a társadalombiztosítás terén is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Elkalapálták a forintot - Mi menthetné meg?

Elkalapálták a forintot - Mi menthetné meg?

Addig nem igazán kellett aggódni a forint árfolyama miatt, amíg Magyarország tartotta fenn a világ egyik legmagasabb irányadó rátája. Ez megvédte a forintot a külső és belső feszültségektől. Miután azonban a forint hatalmas kamatelőnye szépen lassan elkopott az elmúlt egy évben, így a hazai és a nemzetközi hírek egyaránt megrángatják az árfolyamot. Mi lehet a kiút ebből a helyzetből?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×