Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
325.94
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Hofimánia a Kongresszusi Központban

HOFIMánia! címmel tartja újévi lemezbemutató koncertjét a Cotton Club Singers pénteken a Budapesti Kongresszusi Központban.

Több mint negyven dalt énekelt Hofi Géza pályafutása során, ezek közül huszonkettőt dolgozott fel a Cotton Club Singers - mondta az InfoRádiónak az együttes vezetője.

László Boldizsár szerint Hofi fő fegyvere a humor volt, és el tudta varázsolni az embereket, tudott a nyelvükön beszélni.

Az énekes úgy véli, egy zenés darab is úgy jó, ha akkor kezdenek benne énekelni, amikor a szereplők prózában már nem tudják kifejezni a mondanivalójukat.

Azt kell éreznie a nézőnek, hogy az illető nem azért fakad dalra, mert a karmester beintett neki, hanem azért, mert már elmondott mindent, most már a zene következik. Ilyen volt Hofi Géza is, aki dalaiban az általa elmondottakat foglalta össze - mondta a Cotton Club Singers vezetője.

Az együttes pénteken mutatja be Hofimánia című lemezét a Budapesti Kongresszusi Központban, a koncerten vendégük lesz Koós János, Kovács Kati, Solymos Tóni és Lovasi András, a Kispál és a Borz frontembere is.

A Cotton Club Singers főleg olyan dalokat énekel majd a vendégekkel közösen, amelyek lemaradtak a lemezről, ilyen például a Ne sírj, kislány, valamint a Piál a Föld.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×