Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hobo: Megmaradni a kulturális mocsok ellenére

December elején jelent meg - hétéves szünet után - a Hobo Blues Band új albuma Senkifalva címmel. Földes László azt mondja, hogy olykor-olykor a szövegek eltalálják a saját korukat, és igazán érzékletessé válnak. A zenész úgy érzi: ez az album ilyen, és ennek megszületéséhez kellett a hosszú "várakozás".

Nem lehetett előre tudni, hogy a lemez címe Senkifalva lesz, ez nem olyan, mint a Vadászat, amelynek szigorú dramaturgiai koncepciója volt - mondta a Hobo Blues Band új albumáról Földes László az InfoRádiónak.

Senkifalvához különböző magánéleti, történelmi és társadalmi utak vezetnek: a zene és a szöveg arra a világra reagál, amelyben most élünk, azzal kapcsolatos érzelmeinket és gondolatainkat is kifejezi, és végül "összeér" az egész valahogy - magyarázta a zenész.

"Társadalmi dolgok - aminek része a politikai is -, de művészeti meg emberi dolgok, egy csomó összetartozás és szeretet is van benne. Gondolkodás azon, hogy hogyan maradjunk meg, hogyan ne adjuk fel saját magunkat ebben a kulturális mocsokban, ami itt folyik" - fűzte hozzá Földes László.

Alapértékekre mutat

A Hobo Blues Band vezetője szerint a dalok nemcsak sok dolog elutasítását jelzik, hanem értékek iránti ragaszkodást, azok féltését.

"Van egy alapérték, ami Senkifalvát jelenti, ami elveszik most éppen" - mondta a zenész, utalva a vidék kulturális szokásainak eltűnésére, amely pedig szerinte az egész magyar kultúra és egy bizonyosfajta összetartozásnak elsőrendű alapja.

"Én nem bűnösöket keresek, mert az nem egy bluesénekesnek a feladata. Nem vagyok filozófus, se szociológus. De látok dolgokat eltűnni: köszönést, az egymásnak való kéznyújtást" - fogalmazott Földes László.

A zenész elmondta: legutóbbi, József Attila Színházbeli estjére középiskolás diákok chipset és kólát vittek, és SMS-eket küldtek egymásnak, ezért úgy döntött, néhány verset nem ad elő.

"Néha az ember visszavonulót fúj azért, hogy meg tudja magát őrizni" - mondta a zenész.Ellenkultúra

A zenész úgy véli: a mai könnyűzene szembemegy az igazi értékekkel, hiszen egyre több az olyan együttes, előadó, akinek más írja a dalait, vagy azokat playbackkel adja elő, és mégis emberek ezrei kíváncsiak rá.

Hazudni nem szabad a zenével, ezért az, amit mi csinálunk, tökéletes ellenkultúra, szembemegy azzal, ami a trend a könnyűzenében. A blues az ugyanolyan, mint ötven évvel ezelőtt volt - mondta Földes László.

Rétegzene, mint a dzsessz, vagy sok más műfaj, a régi közegében él, a múltja a jövője, és nem csatlakozik be abba, ami a showbizniszben folyik.

A zenész kijelentette: attól, hogy más ma a trend, nem változik az, amiért zenél és szövegeket ír.

"Az élő dolgot nem tudják megrontani, és, ha az ember egyrészt őszinte, másrészt belead mindent, vagyis életre-halálra játszik, akkor azt a közönség akceptálja. Ez átmegy, ezt nem lehet megakadályozni."

"Azért írok dalszövegeket és néhány dalt, hogy játszani tudjak" - jelentette ki a zenész.

Mint a takony


"Néha az ember eltalálja a saját korát" - mondta Földes László, aki szerint azonban ez csak véletlen, szándékosan nem sikerülhet.

"Ez a kor mostanáig olyan volt, mint a takony: csúszik. Most romlott meg annyira, hogy kiszakadtak belőlünk a dolgok" - tette hozzá a Hobo Blues Band alapítója, utalva arra, miért hétéves kihagyással készítette el újabb lemezét a zenekar.

A zenész szerint nagyon nagy ajándék, hogy "a számtalan rossz lemez után" a szövegek és a zenék a Senkiafalva című albumon "összeérnek". Földes László úgy érzi, szövegeihez sokszor olyan zenék készültek, amelyeket nem tartott elég jónak, ezért kísérletezésbe kezdett, irodalmi lemezeket, hangjátékot csinált.

"Nem akartam Hobo Blues Band lemezt csinálni, mert nem volt miért. Most sem akartam, csak most kijött" - fűzte hozzá a zenész, akinek betegsége miatt a Senkifalvát csak a zenekar karácsonyi, Petőfi Csarnokbeli koncertjén mutatják be.

Földes László elmondta: bár a zenekar tagjai az elmúlt harminc évben változtak, az attitűd azonban egyáltalán nem; a Senkifalva bármikor íródhatott volna.Társ nem volt

"A legfantasztikusabb dolog, ha valaki bluest játszik, vagy könnyűzenét, vagy zenét egyáltalán - mivel ez egy érzelmi műfaj, akármilyen is a szöveg -, szerelmes dalokat írni. Hogyha azok őszinték, tiszták és mélyről jönnek, az gyönyörű" - mondta a zenész.

Õ maga csak néhányat írt, azért, mert nem találkozott olyan nőkkel, nem voltak olyan társai, akik "ezt elindították volna benne".

"Közben úgy van, hogy nem én írom a dalokat, hanem a dalok írnak engem. Rettentő sokat tévedtem a dalokban, de sose hazudtam. Nem tudom az igazságot, nincsenek profetikus hajlamaim, hanem keresem az utat az emberekhez, a tekintetüket, ebbe kapaszkodom, ez tart engem meg, és ez kísér végig ezen az úton" - magyarázta Földes László.

"Túlságosan érzelmes ember vagyok" - mondta magáról a zenész, aki a blues- és a rockzenét nem tartja intellektuális műfajnak, úgy véli, annak alapját is az érzelmek adják.

Mindenek feletti szabadságvágy


A Hobo Blues Band alapítója szerint önálló estjeit, amelyek repertoárja József Attila, Viszockij, Villon, Jim Morrison és Faludy György műveiből áll össze, a mérhetetlen, mindenek feletti szabadságvágy kapcsolja egybe.

"Néha úgy érzem, hogy sokkal jobban kifejezik azt, amit én gondolok és érzek annál, mint ahogy én meg tudnám íni - magyarázta Földes László. - József Attilát abszolút plagizálom. Annyira közel áll hozzám, hogy a magaménak tekintem, csak nem én írtam."

Nem pesszimista


"Én megyek tovább ezen az úton, mert úgy gondolom, hogy mindenhol találkozom emberekkel, akiknek 95 vagy 99 százaléka csodálatos, csak a hülyeség - vagy nevezzük finomabban ostobaságnak -, meg az agresszió, az mindig sokkal aktívabb, mint a szeretet" - mondta a zenész.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×