Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Megvolt az évszázad koncertje - videó

Tizenkilenc év után először lépett színpadra a Led Zeppelin. A londoni koncerten csaknem húszezren voltak.

A Led Zeppelin a Good Times Bad Times című számmal indított, amely az első dal volt debütáló lemezükön.

A koncerten színpadra lépett az együttes még élő három tagja, Jimmy Page, Robert Plant és John Paul Jones, valamint Jason Bonham, a banda egykori dobosa, John Bonham fia.

A Stairway To Heaven című szám után Robert Plant, Ahmet Ertegunra, az Atlantic lemeztársaság tavaly elhunyt alapítójára emlékezve azt mondta: "Megcsináltuk, Ahmet".

A BBC beszámolója szerint a csaknem kétórás koncert során Robert Plant szinte kirobbant az energiától.

A koncertet eredetileg november 26-án rendezték volna, de Page-nek eltört az egyik ujja.

A banda koncertjén nagyjából egymillió ember szeretett volna részt venni, a húszezer jegyet közöttük osztották ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×