Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
323.02
bux:
147231.43
2026. november 5. csütörtök Imre

Kultúrhíd köti össze Itáliát és Magyarországot

Találkozás és előzetes próbák nélkül lépnének fel olasz és magyar művészek közös produkciókkal a Kultúrhíd Fesztiválon. A szeptember 21-27-e között zajló rendezvény az olasz és a magyar kultúrát és gasztronómiát állítja a középpontba. Müller Zsófia főszervező elmondta: évente kétszer rendeznék meg a fesztivált, egyszer Olaszországban.

A Kultúrhíd Fesztivál kiemelt programjai a kiállítások, amelyeket az esélyegyenlőség évének jegyében szerveztek meg - mondta az InfoRádiónak a rendezvény főszervezője.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban szombat este Király Tamás fashion show lesz, de tartanak majd workshopokat is - tette hozzá Müller Zsófia.

Olyan művészeket is felkértek a részvételre, akik valamilyen módon kapcsolódnak Olaszországhoz vagy olaszokhoz. Köztük lesz Barna Imre, Umberto Eco műveinek fordítója, Karafiáth Orsolya és Jancsó Miklós is.

Olaszországból ugyancsak érkeznek művészek, de bemutatnak olasz filmeket és koncertet adnak az egyik olasz zeneakadémia tanulói és végzett hallgatói is - közölte a Kultúrhíd Fesztivál főszervezője.

A közös, olasz-magyar produkciók előtt a művészek korábban nem találkoznak: így születik majd valami teljesen új, miközben egy magyar költő, Erdődy Kristóf felolvas műveiből, miközben egy olasz zeneakadémista kíséri gitáron - mondta Müller Zsófia.

A fesztivált a következő esztendőkben évente két alkalommal rendezik majd meg, egyszer Magyarországon, egyszer pedig Olaszországban - számolt be a tervekről a főszervező.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×