Infostart.hu
eur:
362.7
usd:
322.17
bux:
148351.64
2026. november 4. szerda Károly

A föld alatt bővül a Szépművészeti Múzeum - képekkel

Három éven belül akár a párizsi Louvre-nál található üvegpiramishoz hasonló attrakció várhatja a látogatókat a Szépművészeti Múzeumnál, a Hősök tere mellett. Európai uniós támogatással ugyanis a föld alatt bővítik majd a múzeumot. Baán László főigazgató az InfoRádiónak azt mondta: a beruházás 3 és félmilliárd forintba kerül, amit 85 százalékban Brüsszel, a fennmaradó részben a magyar kormány finanszíroz.

A tervek szerint 2010-re készül el a Szépművészeti Múzeum épülete alatt egy olyan 4 ezer négyzetméteres fogadó szint, ahol időszaki kiállítóteret, éttermet, múzeumi boltot és intenzív kreatív foglalkoztató helyiségeket alakítanak ki - mondta az InfoRádiónak az intézmény főigazgatója.

Baán László közölte: a két új szint a Hősök tere felé eső járdasziget alatt épül, a tér díszburkolata vagy a mellette futó közút alá azonban már nem nyúlik be, ezért ez utóbbit sem kell majd teljes egészében lezárni a forgalom elől.

A jelenlegi tervek szerint a felszínen nem lesz változás, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója szerint azonban fontos lenne, ha a múzeum közelében épülne egy jelkép értékű objektum.

Baán László elmondta: ilyen például a Louvre előtti üvegpiramis, amely amellett, hogy funkcionális jelentősége van, mára Párizs büszkeségévé vált, holott sokan ellenezték a megépítését, akárcsak az Eiffel-toronyét.

A beruházás 3,5 milliárd forintba kerül, ennek 85 százaléka uniós forrás, a fennmaradó önrészt a magyar állam biztosítja majd, hiszen ekkora összeget nem tudna kigazdálkodni a Szépművészeti Múzeum - fűzte hozzá a főigazgató.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×