Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.08
bux:
148871.57
2026. november 4. szerda Károly

Meghalt Ingmar Bergman

Meghalt Ingmar Bergman svéd filmrendező - jelentette a svéd TT hírügynökség. A világhírű művészt 89 éves korában érte a halál.

Ingmar Bergman 1918. július 18-án született a svédországi Uppsalában. Tíz éves korában már bábszínházi előadásokat rendezett.

Fiatalon, 19 évesen elhagyta a szülői házat, és színházrendezőnek állt. 1944-től a helsingborgi városi színház rendezője volt.

Ingmar Bergman nem csupán rendezett, hanem színdarabokat, és filmjei forgatókönyveit is ő írta. Első filmjét 26 évesen, 1944-ben forgatta, az Õrület című forgatókönyvében egy fiatal ember győzedelmeskedik egy szadista tanár felett.

Érdekes módon csak tizedik filmjénél talált rá igazi hangjára, ez az 1951-es Nyári közjáték cím alkotás. A nemzetközi hírnevet a négy évvel később forgatott Egy nyári éj mosolya című filmje hozta meg.

Valódi hatása az ötvenes évek második felében bontakozott ki, ekkor forgatott filmjei közül A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957) és a Szűzforrás (1960) erősen hatottak az európai filmművészetre.

Kiemelkedő filmjei közé tartozik még a Persona (1966), melyben először helyezte főszerepbe a premier plánokat. Az 1973-as Suttogások és sikolyokban két nő kölcsönös megkínzatásának tanulmányát jelenítette meg.

Az 1970-es évek nem sok jót hoztak Ingmar Bergman életében, hiszen filmes pályája leszállóágba jutott, elhagyta otthonát és állandó szereplőit.

1976-ban - önhibáján kívül - belekeveredett egy adócsalási ügybe, ezért el kellett hagynia hazáját. Néhány évig Németországban élt és dolgozott.

Későbbi mozifilmjei közül az utolsó lett a legnagyobb hazai sikere, az 1983-ban leforgatott Fanny és Alexander, melyben egy kisfiú szemével láttatja egy tehetős svéd színházi család századforduló körüli életét.

Ezután visszavonult a filmezéstől. 1977-ben a Svéd Irodalomtudományi Akadémia nagy aranyérmével tüntették ki, a legnagyobb elismerésnek számító Oscar-díjat pedig öt alkalommal érdemelte ki.

Cannes-ban az Arany Pálmát szerezte meg, a Svéd Filmintézet pedig díjat alapított a tiszteletére, a filmrendezés kiváló eredményeinek jutalmazására.

Woody Allen szerint Bergman "Valószínűleg a legnagyobb filmrendező a filmkamera feltalálása óta".

Leánya, Eva Bergman 1945-ben, fia - aki szintén rendező lett -, Daniel Bergman 1962-ben született. Édesapja Linn Ullmann írónak, aki Liv Ullmann színésznővel való kapcsolatából 1966-ban született.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató vásárolta volna fel a negyedik legnagyobb társaságot. A versenyhatóság dokumentumából az is kiderül, hogy a felvásárlásról már május végén aláírták az adásvételi szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem kívánja megvalósítani a tranzakciót. Az eladói szerepben lévő TritonLife ezt követően arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a vevő megtagadta a szerződés teljesítését, ezért az megszűnt. A hivatalos dokumentum ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi állt a visszalépés hátterében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×