Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.26
bux:
148957.78
2026. november 4. szerda Károly

Elhunyt Gergely Mihály

Életének 86. évében, hosszú szenvedés után szombaton elhunyt Gergely Mihály József Attila-díjas író, újságíró - közölte a család.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett írót szülőfalujában, a Borsod-Abaúj-Zemplén Varbón szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.

Gergely Mihály 1945-től a miskolci Új Utakon, majd a Diósgyőri Munkás szerkesztőjeként dolgozott. 1950-től a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője. 1956-ban az Írószövetség titkára volt, 1957-től szabadfoglalkozású író, 1968-tól 1972-ig a Magyar Nemzet külső munkatársa.

Regényeiben, novelláiban a munkásélet változásaival, a munkás-értelmiség útkeresésével foglalkozott.    Több regény, novella és elbeszéléskötet szerzője, művei közé tartozik a Karambol cserbenhagyással, a Pokolhegyiek, a Rácsok és a Fekete páva.

Gergely Mihályt 1953-ban József Attila-díjjal, 1993-ban Krúdy-emlékéremmel tüntették ki, 2002-ben vehette át a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×