Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.4
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

"Időgép" épül Szigethalmon - képek

Európai Középkori Skanzen épül Szigethalmon. A 2010-ben megnyíló múzeumfalu a tervek szerint a IX-XI. századi népek építészetét, életmódját mutatja be. A norvég cölöpvár és az izlandi hosszúház alapkövét szombaton rakták le a Pest megyei településen.

European Medieval Settlement, röviden Emese Park a létesítmény neve, amely az elképzelések szerint komplex módon jeleníti majd meg a koraközépkori Európa történelmét - mondta Fáki László polgármester.

A múzeumfalu létrehozásához, ahhoz, hogy a skanzen már látogatható legyen, előreláthatólag egymilliárd forint körüli összegre van szükség, ezt egy norvég alapú pályázatból és önkormányzati hitelből teremtenék elő.

A Pest megyei város önkormányzata tavaly döntött arról, hogy júniusban nagyszabású kulturális vállalkozásba kezd: Európai Középkori Skanzen néven a térségben egyedülálló kezdeményezést valósít meg több szakmai és civil szervezet közreműködésével.

A tervekről szóló írásos összegzés szerint a projekt célja, hogy hitelesen bemutassák az egyes országok hagyományait, kulturális értékeit, sajátosságait, rokon vonásait, és azt, milyen kölcsönhatásban voltak egymással.

A 12 hektáros park magját a tervek szerint egy Szent István korabeli falu adná, amelyben 15-20 házikó, valamint kiállító- és rendezvénytérként üzemelő jurta, lovagi tornákra is alkalmas küzdőtér, íjászathoz megfelelő terület, vásártér, valamint egy Árpád-kori templom épülne fel.

<

Jurta belső 2.

A házakban korabeli mesterségek, élethelyzetek, enteriőrök megismerésére nyílik majd lehetőség. A vásártér, illetve küzdőtér mellett lakomacsarnokot, táncházat, kiállítóteret hoznának létre.

A terület déli oldala lovas íjászpálya helyszínéül szolgálna. A vásártér mellett a tervek szerint karámot hoznak létre, amely a park háziállatainak ad majd otthont.

A Kárpát-medence korabeli vadállatait vadas parkban mutatnák be.

A tavak mellett, elszórtan az Európai Unió tagállamai számával megegyező, a tagországok népeire, népcsoportjaira jellemző, életvitelüket, építkezésüket, szokásaikat, kultúrájukat bemutató, IX-XI. századi házak épülnének.

A középkori település központi dombjára korhű cölöperődítést építenek, benne egy előkelő viking faház rekonstrukciójával; ez lenne a norvég régészeti kiállítás színtere.

A park tórendszerébe nyúló félsziget dombjára a viking életforma jellegzetes építményét, egy izlandi hosszúházat állítanak fel, itt lesz a viking hajók kikötője.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×