Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Nyári koncertek a Benczúr-kertben

Dixielanddel, klezmerrel, harmonika- és népzenével, valamint egy ír esttel várja az érdeklődőket nyáron a Benczúr Ház, amelynek kerthelyiségében a korábbi évekhez hasonlóan idén is rendeznek szabadtéri koncerteket.

A Benczúr-kerti esték sorát a megalakulásának 50. évfordulóját ünneplő Benkó Dixieland Band nyitja szerdán.

Június 26-án, kedden harmonika estet rendeznek. A Párizs ege alatt címet viselő koncerten Orosz Zoltán harmonikás Ursu Gábor gitárossal, Szabó Ferenc dobossal és Bardóczy Attila operett- és musicalszínésszel lép fel, aki ezúttal francia sanzonokkal szórakoztatja a közönséget.

Július első szerdáján a Budapest Klezmer Band lesz a kert vendége. Tradicionális zsidó zenét, átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál.

Augusztus 8-án Lázár Ervinre emlékeznek a Benczúr-kertben. A tavaly decemberben elhunyt elbeszélő és meseíró emléke előtt az Erdei dalnokverseny című zenés mesejátékkal tiszteleg a Sebő-együttes.

Az összeállításban olyan "Lázár-klasszikusok" szerepelnek, mint A Négyszögletű Kerek Erdő című kötetből a Dömdö-dömdö-dömdödöm, valamint A Hétfejű Tündérből A nyúl mint tolmács és A hazudós egér című történetek.

Egy héttel később, augusztus 15-én Ír estre várják a zenekedvelőket a Benczúr-kertbe. Fellép a délnyugat-magyarországi Hétrét együttes, amely a tradicionális ír zenét az erdélyi, a balkáni, a moldáviai és a finn dallamvilágból vett elemekkel ötvözi, a 2003-ban alakult Ister, valamint az Irish Feet, amelynek tagjai ír tánctanároktól tanultak. A sort a magyarországi ír zenei élet egyik kiemelkedő zenekara, a Bran zárja.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×