Infostart.hu
eur:
353.4
usd:
308.92
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Kezdődnek a Wagner Napok a Művészetek Palotájában

Richard Wagner a Niebelung gyűrűje című trilógiájának előjátékát és első részét, A Rajna kincsét, valamint A walkürt adják elő nemzetközi sztárszereposztásban, Fischer Ádám vezényletével csütörtöktől vasárnapig a Művészetek Palotájában.

Az év legnagyobb, csaknem 130 millió forintos költségvetésű produkciója lesz hallható és látható a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A Művészetek Palotája tavaly is megrendezte a Wagner Napokat, akkor a Parsifal című opera félig szcenírozott előadásával aratott sikert a Magyar Rádió Szimfonikus zenekara élén Fischer Ádám.

A karmester, akit Bayreuthban és Münchenben a Wagner-operák nagyra becsült interpretátoraként tartanak számon, az előadói koncepcióból azt emelte ki: számára nem az volt fontos, hogy kétszer két estén A Rajna kincse és A walkür megszólaljon, hanem az, hogy egy újfajta előadásmódot dolgozzanak ki.

Sztárénekesek a színpadon

Az előadások újdonságát érzékeltetve a Magyar Állami Operaház nemrég kinevezett főzeneigazgatója elmondta: nem egyetlen énekes alakít majd egy szerepet, hanem táncosok, bábosok is megjelennek a pódiumon. Az énekesek így koncentrálhatnak az éneklésre, és mégis látványos lesz az előadás.

Az előadásokon fellép számos külföldi sztárénekes is: A Rajna kincse Wotanját például James Johnson alakítja, aki Bayreuthban a Werner Herzog rendezte Lohengrinben debütált 1987-ben, s ezután eljutott a világ leghíresebb operaszínpadaira.

A walkür főistenét a tavalyi Parsifalban nagy sikert aratott Tomasz Konieczny kelti életre, és mindkét előadáson fellép - előbb Loge, majd Siegmund szerepében - Christian Franz, aki 2001 és 2004 között Bayreuthban a Siegfriedben és Az istenek alkonyában énekelt, és aki a tavalyi budapesti Wagner-ünnepen a Parsifal címszerepében nyújtott emlékezetes alakítást.

Mindkét operában Németh Judit énekli Fricka szólamát. Az énekesnő 2000-től minden évben fellépett a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Tavaly a Parsifal Kundryjaként, a Kodály-évben pedig a Háry János Örzséjeként is sikert aratott. Idén ismét Vénuszt játssza Bayreuthban, a Tannhäuser című operában.

Címlapról ajánljuk
Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.

Donald Trump kriptopénzverdéje: „a család mindig nyer”

Donald Trumpnak tavaly 1,4 milliárd dollár bevétele volt a család kriptovaluta-vállalkozásából. Kommentátorok szerint ez is bizonyítja, hogyan húz hasznot az ágazatot érintő saját döntéseiből. A Reuters egy hosszú tényfeltáró cikkben tovább megy.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×