Infostart.hu
eur:
356.1
usd:
312.01
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

"Kárpótolt az élet, amiért nem játszhattam el Hamletet"

A Hamlet az egyetlen nagy szerep, ami kimaradt az életemből - mondta el az InfoRádiónak Mihályi Győző, a Pesti Magyar Színház és a József Attila Színház színművésze. Mihályi Győző több évtizedes kiemelkedő színészi eredményeiért március 15-én vette át a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze-díjat.

Mikor fordult a színészet felé?

A magyartanárom indított el tízévesen, mert elég jól olvastam, szerettem az irodalmat. Kiválasztott arra, hogy az iskolai ünnepségeken én szerepeljek. A középiskolába pedig egy irodalmi szakkörbe, aztán irodalmi színpadra jelentkeztem. Ott kerestek egy Anna Frank előadáshoz egy Péter nevű fiú szerepére egy 16 éves embert, én akkor pont annyi voltam. Engem találtak meg. Nagyon nagy örömet okozott ez a munka, akkor jöttem rá, hogy lehet, hogy nekem ezt kellene csinálnom, színésznek kellene mennem. Az irodalmi színpadtól többen is jelentkeztek a főiskolára. Én is jelentkeztem és fel is vettek elsőre.

Milyen szerepeket kedvel leginkább? Amelyekkel könnyen tud azonosulni vagy amik nagyobb kihívást jelentenek?

Amikkel könnyen tudok azonosulni, azokat hamarabb tudom megcsinálni, és nagyobb sikert is lehet elérni ezekkel. A bonyolultabb, nehéz fajsúlyú szereppel kisebb sikereket lehet elérni, én mégis jobban szeretem ezeket, a nagyobb falatokat. Minket úgy neveltek a főiskolán, hogy univerhális színészekké váljunk. Zenés darabokban is játszottunk, zenés vígjátékokban, mindenevők kellett, hogy legyünk. Én vidéken voltam 12 évik. Ez alatt sok mindent végigjátszottam.

Van-e megvalósulatlan szerepálma?

Hamletet mindenki el akarja játszani. Gábor Miklós játszott zseniálisan Hamletet Vámos László rendezésében, ez nekem példaértékű volt. Egyszer felvetődött, Miskolcon váltás volt és jött egy új művészeti vezető, aki azt mondta nekem: "tudod, hogy ha most előszedem a Hamletet, akkor nem te leszel már, hozok egy fiatalt". 32 éves voltam akkor. Úgy megsértődtem, hogy el is szerződtem. Hogy lehet az, hogy nem én leszek, hiszen nekem kellene lennem - gondoltam. De valami miatt az engem elkerült. Lehet, hogy nem látnak bennem annyi intellektust. Ez egy nagyon intellektuális, egy borzasztóan összetett szerep. Végig kell bírni intellektussal, érzelmileg, fizikálisan, mindenhogyan. Játszottam én ilyet, de talán kicsit lelkesebb, kevésbé tépelődő alkatokat. Lehet, hogy kicsit távol áll tőlem. De nem olyan mély ez a seb. Kárpótolt engem az élet azért, mert Hamletet nem játszottam el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×