Milyen érzésekkel fogadta a díjat?
Az elismerés nagyon fontos, különösen egy olyan bizonytalan időszakban, amikor az ember műfajt vált, vagy egy másik hangon próbál megszólalni. A vers és próza közötti váltás elég nehezen megugorható.
A díj indoklásában is olvashatjuk, hogy "a 2006-ban megjelent Vonalkód című nagysikerű prózakötetéért kapta Tóth Krisztina költő és műfordító". Tényleg ekkora ugrás volt ez?
Sokáig készültem rá, hogy prózát írjak. Azt gondolom, hogy ez egy viszonylag nehéz dolog, főleg olyasvalakinek, aki alapvetően nem egy prózaíró alkat. Nekem sokkal nehezebb volt ezeket a novellákat megírni, mint a verseket annak idején, mert ez egy egészen másfajta gondolkodásmódot igényel. Nagyon örülök neki, és nagyon fontos, hogy külső elismerést kapok valamiért, amin sokat dolgoztam. Sok év van ebben a könyvben, még akkor is, ha viszonylag hamar írtam meg.
A Vonalkód egyértelmű sikere, vagy akár ez a díj tovább viszi-e Önt ezen az úton?
Most éppen verseket írok. Jó lenne egy következő verseskötetet is összeállítani, de hát lassan megy. Viszonylag kevés versem van. Nem írok gyakran. Szeretném a prózát is folytatni, és úgy gondolom, hogy most már muszáj is. Valamennyire kötelez is, ha az ember kap egy ilyen elismerést. Kicsit meg is ijedtem akkor, amikor megkaptam. Egyrészt nagyon örültem neki, másrészt azt gondoltam, hogy: te jó ég, akkor engem most prózaírónak tekintenek?
