Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
311
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Elhunyt Beke György

Életének 80. évében elhunyt Beke György író szombat hajnalban Budapesten - közölte Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke.

Beke György író, újságíró, műfordító az erdélyi Uzonban született 1927-ben, 1989 óta élt Budapesten. Tanulmányait Kolozsvárott végezte a Bolyai Tudományos Egyetemen.

Munkatársa volt 1947-1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi Egységnek, 1974-ig a Romániai Magyar Szónak is. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét főmunkatársa volt, 1994-től a Magyar Élet főszerkesztőjeként dolgozott, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztője volt. Beke György 1992-től az Írószövetség választmányának tagja volt.

Beke György munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai Írószövetség díját 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós-díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjban és Tekintet-díjban részesült.

Beke Györgynek számos regénye, interjúja, riportja jelent meg. Első elbeszélése 1949-ben jelent meg az Akasztott ember kötele címmel, utolsó regénye 2002-ben jelent meg, címe Csángó történet.

Címlapról ajánljuk
Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót, ehhez azonban számos kritériumnak teljesülnie kell a következő években – mondta el az Inforádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője. Egyetértettek abban, hogy a feladat megcsinálható, de sok még a tennivaló, és kérdés, a politika mennyire kész erre.
Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×