Infostart.hu
eur:
353.43
usd:
309.04
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Tiltakozás az új kurátorok miatt

Több szakmai szervezet tiltakozik a Nemzeti Kulturális Alap új kurátorainak kinevezése miatt.

A szervezetek képviselői az InfoRádiónak úgy nyilatkoztak, hogy hiteltelenné válhatnak a pályázati döntések, ha a kollégiumokban nem teljes az adott művészeti ágat érintő területek szakértői köre.

A Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumaiba a kurátorok felét az országos szakmai szervezetek delegálják, a másik felét pedig a kulturális miniszter nevezi ki.

Január 10-én, amikor 23 új kurátort iktattak be, a szakmai szervezetek jelöltjei megkapták a kinevezésüket. A miniszter saját jelöltjeit nem a civilek által javasoltak közül választotta ki.

Kiss János, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke az InfoRádióban elmondta, hogy a tradicionális néptánchoz értő szakember nem került a testületbe, és ez ellehetetleníti a néptáncos pályázatok értékelését.

Vajda Márta, a Színházi Társaság ügyvezetője az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, hogy nem az új kurátor személye ellen van kifogásuk, inkább azt nehezményezik, hogy a miniszter elméleti szakembert választott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×