Infostart.hu
eur:
353.22
usd:
308.56
bux:
142892.78
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

József Attilát méltatja a francia Libération

Franciául a közelmúltban megjelent összes verse kapcsán az "örök szerelmes" és Magyarországon a politika által sokáig kisajátított forradalmi költőként mutatta be József Attilát csütörtökön a Libération című párizsi napilap.

Tavaly október óta kapható a francia könyvesboltokban József Attila Aimez-moi (Szeressetek engem) című kötete, amely a költő összes versének francia fordítását tartalmazza.

Az elmúlt hónapokban a legjelentősebb francia folyóiratokban elismerő visszhangot kiváltó, több mint hétszáz oldalas kötetet a francia baloldali újság most másfél oldalas méltatásban mutatta be. Az írást Fejtő Ferenc történésznek és írónak, a költő egykori munkatársának és barátjának kommentárja kíséri.

A kritikus szerint "a született európai, velejéig magyar forradalmár" költészetében a szerelem mellett a másik fontos elemnek a politikus vénát tartja. A méltatás kiemeli: a magyar iskolákban kötelezően tanított József Attilát a kommunista vezetés megpróbálta kisajátítani, de mára a "magyar Rimbaud" megtalálta igazi helyét az irodalomban.

Fejtő Ferenc kommentárja szerint az általa "nagy gyereknek" tartott barátja jóslata bevált: József Attila ma egész népét tanítja.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×