Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
311.8
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Amerikai dollárbankjegyeket számolnak egy hanoi bankban 2022. szeptember 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Luong Thai Linh

Európai konzervatív civil szervezetek komoly pénzekre számíthatnak az Egyesült Államokból

Legalább 25 millió dollárral tervez támogatni az Egyesült Államok konzervatív ügyek előmozdításával foglalkozó európai civil szervezeteket, ezen belül is mintegy 4 millió dollárt készülnek költeni a jobboldali sajtó megerősítésére – jelentette kedden a Reuters hírügynökség bennfentes forrásokra hivatkozva.

A washingtoni külügyminisztérium demokráciával, emberi jogokkal és munkaügyekkel foglalkozó hivatala (DRL) szerint az intézkedés erősíti majd a transzatlanti kapcsolatokat és előmozdítja a szólásszabadságot.

Mintegy 10 millió dolláros támogatási összegre a külügyminisztérium már a nyáron kiírta a pályázatokat európai projektek számára. Augusztus 21-én ehhez a csomaghoz kapcsolódóan további legalább 15 millió dolláros támogatásról értesítette a tárca a Kongresszust.

A program részeként társulást hoznának létre például olyan független újságíróknak, akik egyebek mellett a nemzeti szuverenitással és a vallásszabadsággal kapcsolatos ügyekkel foglalkoznak Európában.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×