Mint arról az Infostart is beszámolt, júliusban pánik tört ki a Ryanair légitársaság Szalonikiből a németországi Memmingenbe tartó járatán, miután betört a repülőgép egyik ablaka, és a nyomáskülönbség kiszippantott egy utast, aki nem esett ugyan ki, de megsérült. Az érintett utas elmondása szerint az volt a szerencséje, hogy be volt csatolva, és a többi utas is azonnal a segítségére sietett.
Pénteken kiadta az esetről az első előzetes jelentését az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet, az NTSB – számolt be róla a Tudásmorzsák a repülésről Facebook-oldal. Eszerint a Boeing 737-800-as repülőgépen 149 utas tartózkodott, valamint 6 főnyi személyzet. A kapitány 11 éve repül a Malta Air-nél (amely ezt a Ryanair-járatot teljesítette), 8270 órás repülési tapasztalattal, ebből 7683 órát Boeing 737-800-ason teljesített. Az elsőtiszt 3 éve a Malta Air tagja, 2523 órás tapasztalatból 2333 órát szintén a típuson teljesített.
A vizsgálat szerint a felszállásnál, közvetlenül az elemelkedés előtt a jobb oldali, 2-es hajtómű mindkét rezgésérzékelője erősödő vibrációt jelzett.
A pilóták hét és fél perccel a felszállás után észlelték az emelkedő vibrációt, és elkezdték végrehajtani az erre vonatkozó ellenőrzőlistát. Két perccel ezután lehetett hallani a hangos durranást és érezni az erős vibrációt, az utastérben pedig a hirtelen nyomásváltozás következtében köd képződött.
A pilóták felvették az oxigénmaszkjukat. Az utasok maszkjai kinyíltak, a légiutaskísérők leültek és becsatolták magukat, eközben a pilóták megkezdték a vészsüllyedést. Az egyik kísérő észrevette, hogy az utasok felállnak és segítséget kérnek: a 11F ülésen ülő utasnál lévő ablak hiányzott, az ott ülő férfi pedig az ablakkeretbe szorult.
Az utastársak segítségével sikerült kiszabadítani a bajba jutottat, majd egy sorral hátrébb ültették, ahol egy, a fedélzeten lévő orvos elsősegélyben részesítette.
Az utaskísérők értesítették a dologról a pilótákat, akik megerősítették, hogy a repülőgép rendben van, dekompresszió és hajtóműhiba történt, visszatérnek Thesszalonikibe, és várhatóan 20 perc múlva érnek földet. A hibás hajtóművet leállították, a repülés további része és a leszállás rendben, rendkívüli esemény nélkül zajlott.
Az NTSB a vizsgálat során egy madár tetemének darabjait találta meg a meghibásodott hajtóműben.
Egy lapát hiányzott, kettő vége törött volt, és több további lapáton is sérülések látszódtak. A szívócsatornát több helyen is átütötték az elszabadult lapátdarabok, ezek törték be az ablakot és okoztak további sérüléseket a gép sárkányán (ez a repülőgép hajtóművek, műszerek és az egyéb beépített eszközök nélküli szerkezete, a belső vázzal és a külső borítással együtt).
A repülőgép karbantartási naplója rendben volt, minden előírt karbantartást megfelelően elvégeztek. A hajtóművek karbantartását szintén rendben elvégezték. A legutolsó ultrahangos repedésvizsgálatra 6 héttel az eseményt megelőzően került sor, problémát nem találtak. Az elmúlt egy év során a meghibásodott 2-es hajtóművel kapcsolatban négy esetben jelentettek feltételezett madárelütést, de csak két esetben találtak tetemet. A kötelező átvizsgálást minden alkalommal megfelelően elvégezték, sérülést nem találtak.
A teljes vizsgálat még nem zárult le, folyamatosan zajlik.




