Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
318.96
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
Emmanuel Macron francia elnök (j) Magyar Péter miniszterelnököt fogadja a párizsi államfõi rezidencián, az Élysée-palotában 2026. június 3-án.
Nyitókép: MTI/AP/Thomas Padilla

Magyar Péter „késhegyre menő vitákra” számít az EU-ban

Magyar Péter miniszterelnök sikernek tartja, hogy Közép-Európát és Brüsszelt követően alig három héttel az új kormány megalakulása után Berlinben és Párizsban is sikerült megerősíteni Magyarország pozícióit.

A kormányfő szerdán párizsi látogatásán a közmédiának nyilatkozva elmondta: a német kancellárt és a francia elnököt is tájékoztatta arról, hogy a múlt héten fontos politikai megállapodást kötöttek az Európai Bizottsággal a Magyarországnak járó több mint 16 milliárd euró – majd hatezer milliárd forint – uniós forrás hazahozataláról. Továbbá arról tárgyalt, hogyan tudják továbbfejleszteni az országok közti kapcsolatot gazdasági, védelempolitikai vagy kulturális területen.

A miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy mindkét vezető nyitott volt a kapcsolatok fejlesztésére, hiszen Németország Magyarország legfontosabb befektetési kereskedelmi gazdasági partnere, és mintegy 45 ezer magyarnak adnak munkát a francia cégek.

Párizsban a magyar-francia stratégiai megállapodás megújításáról állapodtak meg mezőgazdasági, infrastruktúra-fejlesztési, energiapolitikai és védelempolitikai területen, illetve Magyar Péter a német kancellárt és a francia elnököt is meghívta október 23-ára Budapestre, az 56-os forradalom 70. évfordulójára – ismertette. Hozzátette: ő pedig örömmel vette a francia elnök meghívását a július 14-i francia nemzeti ünnepre.

Magyar Péter úgy fogalmazott: van fejlődési lehetőség nem csak a francia és német cégek magyarországi befektetései tekintetében, hanem a magyar cégek nyugat-európai befektetéseit illetően is. El kell jutni odáig, hogy már ne csak fogadjon Magyarország külföldi befektetőket, hanem a magyar cégek is be tudjanak fektetni, nemcsak a Balkánon, nemcsak Közép-Európában, hanem Németországban és Franciaországban is – jelezte.

Közölte: Magyarország örömmel fogad újabb befektetéseket, elsősorban kutatás-fejlesztési területen, nagyobb hozzáadott értékű befektetések terén.

A kormányfő kitért arra is, hogy a találkozókon az uniós források miatt beszéltek infrastruktúra-fejlesztési, valamint kutatás-fejlesztési lehetőségekről is. A francia és a német cégek is érdekeltek abban, hogy amikor Magyarországon megvalósulnak közlekedésfejlesztési beruházások, új vasúti járművek, HÉV járművek beszerzései, akkor abban külföldi befektetők is részt vehessenek – hangsúlyozta.

Magyar Péter elmondta a vezetőknek, hogy Közép-Európában egy újra erősen és jól működő Visegrádi Négyek (V4) együttműködésben érdekeltek, amelynek alapjait a lengyel miniszterelnökkel lefektették, június 23-án pedig Magyarországra érkeznek a Visegrádi Négyek miniszterelnökei, hogy megerősítsék a kapcsolatot.

A miniszterelnök a német kancellárnak és a francia elnöknek is elmondta, hogy őket is szeretettel várják, hogy időről időre csatlakozzanak a V4 együttműködéshez. Magyar Péter felajánlotta a két vezetőnek, hogy közös kormányüléseket is tarthatnak, akár már ősszel például Németországgal, ahol öt-hat kulcsfontosságú terület érkezne Magyarországra, és tárgyalna a magyar szakemberekkel gazdaságfejlesztési, infrastruktúra-fejlesztési, vagy kutatás-fejlesztési területen.

A kormányfő azt is elmondta: az ír miniszterelnököt elsősorban azért fogadja csütörtökön Budapesten, mert Írország lesz a következő elnöke az EU-nak júliustól. Ír kollégája tájékoztatni szeretné elnökségük prioritásairól, ő pedig elmondja, hogy miben tudnak együttműködni, és mik a magyar fél elvárásai a következő fél éves munkáról – jelentette ki.

Kiemelte: júniusban újabb állam- és kormányfők érkeznek Magyarországra, és ő maga is folytatja bemutatkozó látogatásait. Június 18-án lesz az Európai Tanács első olyan ülése, amelyen miniszterelnökként képviseli Magyarországot.

Magyar Péter elmondta, hogy az új magyar kormány kizárólag a magyar emberek és a magyar vállalatok érdekeit fogja képviselni. Hozzátette: az Európai Unióban örülnek annak, hogy valaki nem azért fog vétózni, hogy vétózzon, hanem csak abban az esetben használja ezt a lehetőséget, ha ténylegesen egy döntésnél a nemzeti érdek sérülne.

Magyarország konstruktív partner lesz, de bizonyosan lesznek vitáink, és lesznek olyan kérdések, ahol hosszan kell tárgyalni ahhoz, hogy kompromisszumot tudjanak elérni – közölte a kormányfő

Azt mondta: az első ilyen kérdés az új hétéves uniós költségvetési keret lesz, amelyről december végéig kellene megállapodni a tagállamoknak, de Magyar Péter „késhegyre menő vitákra” számít, és ebben a véleményében a német kancellár és a francia elnök is megerősítette.

Magyar Péter az interjú végén hangsúlyozta: ott lesznek, és az utolsó eurócentért is küzdeni fognak, amely jár a magyar embereknek

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×